Pesti Srácok

Gaudi-Nagy a Pesti Riporterben: 2006-ban szisztematikus terrorcselekmény-sorozat történt a magyar nép ellen (Videó!)

A csütörtöki Pesti Riporter első részében az EU-csúcsról beszélgetett Nagy Ervinnel Szűcs Gábor, akik kielemezték Orbán Viktornak az EU-s csúcs előtti nyilatkozatát is, amelyben a kormányfő leszögezte, hogy kiállunk Lengyelország mellett, és arra is figyelmeztetett, hogy Frans Timmermans-szal az élen a nemzetközi baloldal az európai középosztály megsemmisítésére törekszik. Ezt követően megérkezett Gaudi-Nagy Tamás, aki felidézte, hogy 2006-ban szisztematikus terrorcselekmény-sorozatot folytatott Gyurcsány a magyar nép ellen. A nemzeti jogvédő szólt az évfordulós emléktörvény jelentőségéről is annak kapcsán, hogy bemutatták az Áldozatok 2006 című dokumentumfilmet. Skype-on bekapcsolódott a műsorba Megadja Gábor és Bódi Ábel is, akiknek az előadásait lemondta az ELTE és nem szívesen látott személynek titulálta őket.

A műsor elején bejátszották Orbán Viktornak az EU-csúcs előtti sajtónyilatkozatát.

– szögezte le Orbán Viktor, majd arra figyelmeztetett, hogy az európai középosztály megsemmisítésére alkalmas Frans Timmermans előterjesztése.

PestiSracok facebook image

– érvelt a magyar miniszterelnök, aki rámutatott, hogy szétverik az európai gazdaságot.

– hangsúlyozta Nagy Ervin a lengyelek ügye kapcsán, és azt is kiemelte, hogy a jogállamisági eljárás politikai furkósbot, amivel a szuverenista országokat igyekeznek megfenyíteni.

Nagy Ervin szerint a zöld átállás költségeit nem a kisfogyasztóknak és a háztartásoknak kellene megfizetni. Fotó: Pesti TV

A lengyel helyzetről szólva megjegyezte, hogy Lengyelországban egy igazságügyi reform ment végbe, amelynek során szabályozták a bírók felelősségre vonásának kérdését is. Ez egyesek szerint nem eukompatibillis.

– magyarázta Nagy Ervin, azt is illusztrálva, hogy ahány ország, annyi sajátosság. Az EU-csúcs kapcsán Nagy Ervin is leszögezte, hogy az energiaárak emelkedésének megfékezése rendkívül fontos kérdés. Az Európai Unió jövőjével kapcsolatban rámutatott, hogy két nagy tábor áll egymással szemben: az egyik csoport az „Európai Egyesült Államokat” méltatja, míg a másik az erős nemzetállamokból álló szövetséget szorgalmazza.

– idézte fel Nagy Ervin, hangsúlyozva: az nem lehet, hogy a háztartások, magánszemélyek és a családok fizessék meg Európa zöld átállását.

– mondta Nagy Ervin a tervezett karbonadóról.

Gaudi-Nagy Tamás szerint a 2006-os állami terror az ’50-es évek szellemiségét idézte. Fotó: Pesti TV

– szögezte le Gaudi-Nagy Tamás jogvédő, aki szerint az a gyalázatos állami terror, ami annak idején, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt történt, nem kevesebbet tett, mint hogy közel ezer ember testi-lelki sérülését eredményező csapaterős harcászatot folytattak a magyar nép ellen, miután az őszödi beszéd ellen tiltakozók kivonultak az utcákra és követelték, hogy távozzon, takarodjon a hatalomból Gyurcsány Ferenc.

– idézte fel a 2006-os eseményeket a nemzeti jogvédő, aki az emléktörvény kapcsán hangsúlyozta, hogy a 2006-os állami terror áldozatai, sebesültjei, kárvallottjai előtt az Országgyűlés ma is megemelheti a kalapját.

A Pesti Riporter című műsor minden hétköznap 19 órától látható. Szóljon hozzá élőben, jelentkezzen Skype-vendégnek a [email protected] e-mail címünkön! A Pesti TV fogható bárhol az országban előfizetés nélkül egy egyszerű, kisméretű digitális antennával, illetve elérhető a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában, valamint műholdról is. A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a Pesti TV Facebook- és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!

Forrás: Pesti TV; Fotó: Pesti TV

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.