Pesti Srácok

Hollik István: Brüsszel a felelős az európai rezsiválságért! (Videó!)

Hollik István: Brüsszel a felelős az európai rezsiválságért! (Videó!)

Ma Európában rezsiválság van és ebben Brüsszel felelőssége egyértelmű – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton, videobejegyzésében.

Hollik István a felvételen leszögezte: Brüsszel erőltette – klímavédelem címszava alatt – a hagyományos európai energiatermelés leépítését, miközben minden átmenet nélkül liberalizálták a gáz- és árampiacot.

– fogalmazott a politikus. Hozzátette, hogy ezt az álláspontot osztja a magyar baloldal is, "de ezt a lemezt már ismerjük": ez az a régi gyurcsányi politika, ami 2010 előtt a háromszorosára emelte a rezsi árát.

PestiSracok facebook image

– hívta fel a figyelmet a kommunikációs igazgató, hozzátéve, hogy most viszont ez az egyik legalacsonyabb. Hollik István úgy folytatta: az áremelési terveket Brüsszelben most megpróbálják klímavédelemnek álcázni, ami azt jelenti, hogy az uniós kibocsátás-kereskedelmi rendszert kibővítenék a közúti közlekedésre, vagyis az autókra, valamint az épületekre, vagyis a családi házakra és a lakásokra.

– emelte ki Hollik István, hozzátéve, hogy a magyar baloldal támogatja Brüsszel tervét.

– hangsúlyozta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Forrás: Facebook, MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.