klímaadó
Szijjártó: őrült ötletnek tartjuk a karbonadó bevezetésére vonatkozó brüsszeli elképzelést
Őrült ötletnek és mindenképp megakadályozandónak tartjuk azt a brüsszeli elképzelést, amelynek alapján megadóztatnák a hagyományos meghajtású, dízel vagy benzines autóval közlekedő embereket – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Párizsban.Tóth Edina: hatalmas magyar siker, hogy az EP elutasította a klímaadóról szóló javaslatot
Brüsszel az EU károsanyagkibocsátás-kereskedelmi rendszerének felülvizsgálata révén klímaadó bevezetését javasolta, amelyet végül az Európai Parlament többsége elutasított. A szavazás eredménye hatalmas siker a Fidesz európai parlamenti képviselőinek, akik mindvégig következetesen harcoltak az emberekre és a családokra kiterjesztendő klímaadó ellen – hangsúlyozta szerdai sajtóközleményében Tóth Edina, a Fidesz uniós parlamenti képviselője.Itt a zöldadó – Klímavédelmi járulékot kell majd fizetniük a lakást bérbeadóknak Németországban
A német szövetségi kabinet szerdán elfogadott tervezete szerint a jövő évtől a lakást bérbeadóknak úgynevezett szén-dioxid-járulékot kell fizetniük Németországban, mégpedig annál többet, minél kevésbé klímabarát az ingatlan. A törvénytervezetet még el kell fogadnia a Bundestagnak.Évi 150 ezer forintos klímaadót vetne ki Brüsszel és a baloldal a magyar családokra
Brüsszel a kibontakozó európai energiaválság ellenére is ragaszkodik legújabb tervéhez, amellyel az autó- és lakástulajdonosokat adóztatná meg. A terítéken lévő javaslat értelmében egy magyar család átlagosan 150 ezer forintos rezsiemelést szenvedne el éves szinten - írja a mandiner.hu-n megjelent írásában Gyürk András és Tóth Edina.Az ellenzéki felszólalásokra zseniális választ adtak a kormánypárti politikusok a parlament hétfői ülésén
Interpellációk és azonnali kérdések hangzanak el a parlamentben. Kövessék ezúttal is velünk élőben az országgyűlés mai parlamenti ülését.Orbán Viktor az EU-csúcsról – Néhány brüsszeli bürokrata fejében már lekapcsolták a villanyt (Videó!)
Kezdetét vette Brüsszelben a tagállami vezetők kétnapos csúcstalálkozója. Az értekezlet központi témáját a Nyugat-Európát sújtó energiaválság adja, azonban szót ejtenek a Lengyelország körül kialakult jogállamisági vitáról is. Bár a brüsszeli körök saját klímapolitikájukat akarják ráerőltetni minden tagállamra, Magyarország kiáll a rezsicsökkentés eredményei mellett, ahogyan kiáll Lengyelország mellett is az uniós támadásokkal szemben. Az enegiaárak emelkedésével kapcsolatban Orbán Viktor kijelentette, hogy az európai középosztályt megöli az, amit az Európai Bizottság és annak alelnöke, Frans Timmermans zöld megállapodásért felelős biztos a Fit for 55 nevű új klímacsomagjával csinál.Hollik István: Brüsszel a felelős az európai rezsiválságért! (Videó!)
Ma Európában rezsiválság van és ebben Brüsszel felelőssége egyértelmű – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton, videobejegyzésében.Menczer Tamás: a baloldal emelné a rezsit és bevezetné a brüsszeli klímaadót (Videó!)
Ne legyenek kétségeink, ha a baloldal hatalomra kerülne újra adóemelésre kerülne sor, és a magyar emberek kárára teljesítenék Brüsszel minden óhaját. A napokban Szél Bernadett ezt tulajdonképpen be is vallotta, erre reagált videóbejegyzésében Menczer Tamás.Ajánljuk még
















