Pesti Srácok

Klímaadóval sanyargatná az európai baloldal az unió polgárait – A Fidesz küzd az elmebeteg javaslat ellen

null

Az Európai Parlament baloldali többségének köszönhetőn a hagyományos eljárást kijátszva, antidemokratikus módon ismételten napirendre tűzték a klímaadó ügyét – ez derül ki a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből. Tóth Edina, a Fidesz EP-képviselője szerint Brüsszel felelőtlen javaslatával szemben a klímaváltozás elleni küzdelem finanszírozását nem az emberekkel kell megfizettetni, hanem azokkal a nagy szennyezőkkel, akik a legnagyobb mértékben okozói a klímaváltozásnak.

A közleményből kiderül, hogy az Európai Parlament (EP) a mai napon ismételten szavazott a korábban már elutasított, „Irány az 55 százalék” (Fit for 55) klíma- és energiacsomagról, amely tartalmazza a brüsszeli klímaadó bevezetéséről szóló javaslatot. Az Európai Parlament baloldali többsége nem nyugodott bele a két héttel ezelőtti szavazási vereségébe: a hagyományos eljárást kijátszva, antidemokratikus módon ismételten napirendre tűzték a klímaadó ügyét és ezúttal megszavazták a javaslatokat.

– szögezte le Tóth Edina, a Fidesz EP-képviselője. A politikus szerint Brüsszel felelőtlen javaslatával szemben a klímaváltozás elleni küzdelem finanszírozását nem az emberekkel kell megfizettetni, hanem azokkal a nagy szennyezőkkel, akik a legnagyobb mértékben okozói a klímaváltozásnak. Az ő profitjukból kell elvenni azokat az összegeket, amelyekkel finanszírozni lehet a zöld átállást.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá a képviselő.

– hangsúlyozta Tóth Edina.

Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még