Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarország és Egyiptom is sokat profitál a jó politikai együttműködésből

Szijjártó: Magyarország és Egyiptom is sokat profitál a jó politikai együttműködésből

Nincs semmilyen nyitott kérdés Magyarország és Egyiptom között, a felek pedig sokat profitálnak a jó kétoldalú kapcsolatból, kiváltképpen a gazdaság területén – közölte a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután egyiptomi kollégáját fogadta Budapesten.

A közlemény szerint a tárcavezető a Számeh Sukrival közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy Európa "biztonsága és nyugalma" szempontjából rendkívül fontos az észak-afrikai térség, így Egyiptom stabilitása is.

– mondta. Kijelentette: Magyarország eddig is mindig síkra szállt a nemzetközi térben azért, hogy korrekt politikai megközelítés jöjjön létre Egyiptommal szemben. Szerinte ugyanis számos fórumon egyoldalú, elfogult, támadó, képmutató nyilatkozatok és dokumentumok látnak napvilágot, amelyek teljes egészében megalapozatlan kijelentéseket tartalmaznak. Aláhúzta: a kétoldalú kapcsolatokban nincs semmilyen nyitott kérdés, jó a politikai együttműködés, amelyből mindkét ország sokat profitál. Ennek köszönhető az is, hogy a magyar közlekedési ipar a valaha volt legnagyobb külföldi megrendelését teljesíti jelenleg.

PestiSracok facebook image

– tudatta. Szijjártó Péter elmondta: emellett magyar cégek részt vesznek például az alexandriai és a szuezi kikötő daruinak felújításában, a vízellátás biztosításában a Sínai-félszigeten, valamint hétezer szarvasmarhát is leszállítottak idén Egyiptomnak. A kétoldalú kereskedelmi forgalom 2021-ben eddig 21 százalékkal nőtt, amit a magyar export 44 százalékos növekedése húzott.

Szijjártó Péter kitért a koronavírus-járvánnyal szembeni védekezésre is és közölte, hogy a nemzetközi együttműködés jegyében Magyarország 250 ezer adag AstraZeneca-vakcinát adományoz Egyiptomnak, mivel az ország kedvelt turisztikai célpontja a magyaroknak. Mindemellett zajlik a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről szóló megállapodás véglegesítése is.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a kormány új gázforrások bevonásának lehetőségeiről tárgyal Kairóval Magyarország energiabiztonságának garantálása érdekében. Az új déli szállítási útvonal ugyanis megteremtette a lehetőséget arra, hogy a Földközi-tenger keleti medencéjében kitermelendő, illetve az egyiptomi LNG-terminálokból szállítandó gáz is eljuthasson Magyarországra.

– fogalmazott Szijjártó Péter, a kölcsönös tiszteleten alapuló, eredményekre fókuszló együttműködést méltatva.

A felek több együttműködési szándéknyilatkozatot is aláírtak a találkozón, egyebek mellett a kereskedelem, a nemzetközi fejlesztések, az oktatás, a kultúra és az űrkutatás területén. A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, hogy a nagy érdeklődésre tekintettel évi 115-re növelik az egyiptomi diákoknak adott ösztöndíjak számát. Hétfőn a visegrádi országok külügyminiszterei egyiptomi kollégájukkal tárgyalnak Budapesten, előkészítendő a keddi V4–Egyiptom csúcstalálkozót.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.