Pesti Srácok

Akár 800 ezer hamis Covid-igazolás is lehet Ukrajnában

null

Egy felmérés szerint Ukrajnában akár 800 ezer hamis Covid-igazolás is lehet, és a számuk néhány hónap alatt meghaladhatja az egymilliót – jelentette ki Vadim Deniszenko, az Ukrán Jövő Intézet (UIF) igazgatója. Az intézménye által megrendelt felmérésből – amelyet október 23. és november 2. között készítettek – az derült ki ugyanis, hogy az állítólagos oltottak csaknem tíz százaléka megvásárolta az erről szóló igazolást. A Covid-igazolások megvásárlóinak 46 százaléka válaszolta azt, hogy azért tett így, mert nem bízik a koronavírus elleni oltóanyagokban.

A szakértő kedvezőnek nevezte ugyanakkor azt, hogy az elmúlt másfél hónapban 10 százalékkal 60 százalékra nőtt azok aránya az ukrán lakosság körében, akik készek beoltatni magukat, és már csak 40 százalékuk utasítja el az oltást. Az oltakozási hajlandóság növekedéséhez szerinte főleg az járult hozzá, hogy a közösségi közlekedési eszközöket a régiók között, valamint Kijevben és környékén csak oltottak vehetik igénybe.

Ukrajnában az egészségügyi tárca legfrissebb, hivatalos közlése szerint jelenleg a 24-ből 17 megye és a főváros, Kijev van a járványhelyzet szerinti legsúlyosabb, vörös besorolásban és csupán három régió - köztük Kárpátalja - a jelenlegi legenyhébb, sárga kategóriában. A vörös besorolásban lévő régiókban a legszigorúbb korlátozások vannak érvényben: a bevásárlóközpontokat, vendéglátóhelyeket, sportlétesítményeket, kulturális és egyéb rendezvényeket csak oltottak vagy negatív teszttel rendelkezők látogathatják. Ezen felül az ukrán fővárosban és Kijev megyében ugyanez vonatkozik a közösségi közlekedési eszközök használatára is.

A héten minősítették a vörösnél eggyel enyhébb kockázatú narancs kategóriából vissza a sárgába a nyugat-ukrajnai Ternopil megyét, közben viszont a középső országrészben lévő Cserkaszi megye átkerült a vörös kategóriába. Ihor Kuzin országos tiszti főorvos, az egészségügyi miniszter helyettese ugyanakkor kijelentette: bizonyos feltételek teljesülése mellett van remény arra, hogy Ukrajnában az év végéig valamennyi régió kikerüljön a legszigorúbb besorolás alól. "Az, hogy az egyes régiók milyen ütemben hagyják el a +vörös zónát+, Ukrajna minden polgárától függ: a járványellenes követelményeknek való megfelelés mértékétől, a felvett oltások mennyiségétől és sok más tényezőtől. Feltéve, hogy minden követelmény teljesül, reméljük, lesz esélyünk az újévet nem a +vörös zónában+ köszönteni" - fogalmazott a tisztségviselő egy rádióinterjújában.

PestiSracok facebook image

Ukrajnában vasárnapra 14 490-nel 3 217 639-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké 403-mal 76 705-re, az aktív betegeké pedig csaknem háromezerrel 509 694-re. Az elmúlt napon 4881 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba. A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 8 665 945-en adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában, további 3 521 616-an pedig még csak az első adagot kapták meg. Szombaton 145 241 embert oltottak be az országban.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.