Pesti Srácok

Pócs János is koronavírusos

null

Koronavírusos lett a Fidesz jászsági országgyűlési képviselője. A duplán oltott politikus délelőtt még beszédet mondott a parlamentben és éppen készült a harmadik oltására, ám azt most nem kaphatja meg. Pócs János a sajtó érdeklődésére elárulta, hogy elég ramatyul van.

– közölte a Facebookon Pócs János, a Fidesz jászsági országgyűlési képviselője. A bejegyzésből kiderül, hogy a politikus elkapta a koronavírust.

PestiSracok facebook image

– idézte a jászberényi Szent Erzsébet Kórház egyik dolgozójának megjegyzését, majd bevallotta, hogy éppen fel akarta venni a harmadik oltását, de Covid-betegként ezt most nem teheti meg. A képviselő sajtóérdeklődésre elmondta, hogy elég ramatyul van. Előző este már köhögött, elment a szaglása. Korábban a parlamentben még fel is szólalt, de végig maszk volt rajta, beszéde idején pedig senki sem volt a közelében. Hazafelé menet észlelte, hogy nincs jól; egy gyorsteszttel ki is derült, hogy pozitív. Elment a kórházba egy megerősítő tesztre, ahonnan aztán hazaengedték.

Forrás: Facebook, Telex; Fotó: Facebook

Ajánljuk még