Pesti Srácok

Putyin nem túl elnéző: A Google és a Telegram sem úszta meg büntetés nélkül

Putyin nem túl elnéző: A Google és a Telegram sem úszta meg büntetés nélkül

A Google amerikai informatikai nagyvállalatot kétmillió rubel (nyolcmillió forint), a Telegram üzenetküldő szolgáltatást pedig négymillió rubel (tizenhat millió forint) pénzbírságra ítélték Oroszországban, mivel nem töröltek a hatóságok által kifogásolt tartalmakat – jelentette az Interfax hétfőn az illetékes moszkvai bíróságra hivatkozva.

Az utóbbi hónapokban ismételten elmarasztaltak külföldi technocégeket, közöttük a Facebookot, a Twittert és a TikTokot. Az orosz hatóságok egyebek között azzal vádolják az internetes szolgáltatókat, hogy nem távolítják el következetesen a hatóságilag nem engedélyezett tüntetésekkel kapcsolatos felhívásokat, valamint a gyermekpornográfiát tartalmazó bejegyzéseket. Jogvédők viszont azt vetik a hatóságok szemére, hogy így akarják elnyomni a szabad internetet Oroszországban. Novemberrel bezárólag hivatalos információk szerint összességében több mint 180 millió rubel (720 millió forint) bírságot vetettek ki az orosz hatóságok. Egy törvényszéki szóvivőre hivatkozva az orosz sajtó még szeptemberben arról számolt be, hogy a vállalatok nagy része nem fizette ki a bírságokat.

Moszkva nem először pörkölt oda a techóriásoknak. Korábban megbírságolták és lelassították a Twitter, amiért nem törölték az orosz hatóságok által illegálisnak vélt tartalmakat. Mint arról korábban beszámoltunk, nagyobb ellenőrzés alá vonná Moszkva a Big Tech-et (technológiai óriáscégek). Vlagyimir Putyin orosz elnök olyan törvényt írt alá, amely arra kötelezi az Oroszországban tevékenységet folytató külföldi informatikai cégeket, hogy irodát nyissanak az országban. A Reuters beszámolója szerint ezzel a lépéssel nagyobb ellenőrzés alá vonnák az internetet, valamint csökkentenék a külföldi vállalatoktól való függést.

Forrás: MTI, Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.