Pesti Srácok

A CDU új elnöke szerint pártja hagyta, hogy szitokszó legyen a konzervativizmus

A CDU új elnöke szerint pártja hagyta, hogy szitokszó legyen a konzervativizmus

Angela Merkel exkancellár politikából való távozása, a másfél évtized után újból aktuálissá váló ellenzéki politizálás, valamint a párt tendenciózusan csökkenő népszerűsége mind-mind elkerülhetetlenné tették egy új, a kihívásokra választ adó pártelnök választását. Ezen elnök Friedrich Merz lett a párttagok szavazatainak 62,1 százalékát elnyerve. Merz legújabb könyve ezen a héten jelent meg az MCC Press gondozásában, amelyben ezek mellett a kihívások mellett arról is ír, hogy mi okozhatta pártja súlyos vereségét a szeptemberi Bundestag választásokon.

Merz Új idők – új felelősség: Demokrácia és szociális piacgazdaság Németországban a 21. században című kötet német nyelvű eredeti kiadása 2020 novemberében jelent meg Németországban, míg magát a kéziratot Merz ugyanezen év nyarán zárta le. Nem véletlenül foglalkozik a szerző kiemelt helyen – a kötet első fejezetében – a globális Covid–19-járvány által generált kihívások és az azokra adandó válaszadási kényszer szülte lehetőségek kérdéskörével. A járvány okozta, Európa mindennapjait jelenleg is meghatározó negyedik megbetegedés-hullám tükrében a mindvégig aktuális, gazdasági, társadalmi és politikai nehézségek megfelelő leküzdése elemi hatással lesz az elkövetkező évek és évtizedek alakulására – idézi a szerzőt a Magyar Nemzet. Az egyéni, közösségi és állami szinten meghozott áldozatvállalások ugyanakkor nem tekinthetők kizárólagosan negatív történéseknek, hiszen összességében megfelelő irányú rendszerfejlődést eredményezhetnek. Ahogy Merz írja:

A Covid–19-járvány mellett a könyv másik (lényegesen fajsúlyosabb) vezérfonalának kiindulópontja Merz egyéni politikai szerepvállalásában és ambícióiban keresendő. A CDU vezetőségének tagjaként, majd önkéntes szakmai száműzetésből visszatérő politikusként Merz a közelmúltban kétszer is sikertelenül pályázott a CDU vezető, pártelnöki tisztségére csak, hogy harmadszorra is ringbe szálljon ugyanezen pozícióért idén ősszel, ezúttal toronymagas favoritként. Ennek fényében az Új idők – új felelősség Merz politikai manifesztációjának, elnöki programtervezetének is tekinthető, amelyben a szerző betekintést nyújt politikai hitvallásába és általános világnézetébe, valamint felvázolja Németország és a CDU jövőjével kapcsolatos elképzeléseit. Merz szerint a CDU-nak egy tág látókörű, újításokra képes pártelnökre van szüksége azonban egy vezetőváltás önmagában nem képes orvosolni a pártnak az identitás krízisét és az ebből fakadó strukturális gyengeségét. Mára ugyanis a CDU többségében a középkorú és nyugdíjas szavazók pártjává vált, amely ellenvetés, ellenérvelés nélkül engedte, hogy politikai ellenfelei tematizálják a fiatal és elsőszavazók számára fontos kérdéseket, politikai szitokszóvá minősítve ezzel a konzervativizmus fogalomkörét. Mint írja:

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Pool/DDP/Jens Krick

Ajánljuk még

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.