Pesti Srácok

Férjéről emlékezett meg karácsonyi üzenetében a brit uralkodó

Férjéről emlékezett meg karácsonyi üzenetében a brit uralkodó

Tavasszal elhunyt férjéről, Fülöp edinburghi hercegről emlékezett meg szombaton közvetített, a szokásosnál sokkal személyesebb hangvételű karácsonyi üzenetében a brit uralkodó. II. Erzsébet királynő pár hónap múlva ünnepli trónra kerülésének hetvenedik évfordulóját; ezzel ő az Egyesült Királyság történetében a leghosszabb, a világon pedig a tizenegyedik leghosszabb ideje hatalmon lévő uralkodó.

Az életének kilencvenhatodik, uralkodásának hetvenedik esztendejében járó II. Erzsébet királynő hagyományosan karácsony első napján szól az Egyesült Királyság és a zömmel egykori brit gyarmatokból álló Nemzetközösség népeihez. Néhány nappal korábban rögzített, felvételről sugárzott karácsonyi üzeneteit – más nyilvános megszólalásaival ellentétben – mindig maga írja, kormányzati beleszólás nélkül. A királynő most először töltötte Fülöp herceg nélkül a karácsonyt azóta, hogy csaknem hét évtizede, édesapja, VI. György király halála után trónra lépett. Üzenetében – megemlékezve a koronavírus-járvány áldozatairól is – kijelentette: karácsony különösen nehéz időszak azok számára, akik szeretteiket gyászolják.

– fogalmazott az uralkodó.

PestiSracok facebook image

Néhai férjét április 9-én, századik születésnapja előtt néhány héttel érte a halál. Fülöp és II. Erzsébet királynő tavaly novemberben ünnepelte hetvenharmadik házassági évfordulóját. Ez példa nélküli évforduló volt az angol–brit monarchia ezerkétszáz éves történetében, és az edinburghi herceg hatvankilenc évig – ugyancsak rekordideig – volt uralkodói házastárs, felesége ugyanis 1952-ben lépett az Egyesült Királyság trónjára.

Karácsonyi üzenetében a brit uralkodó kijelentette: nagyon jóleső érzéssel nyugtázta mindazt a szeretetteljes méltatást, amellyel férjéről az Egyesült Királyságban, a Nemzetközösség országaiban és a világ minden táján megemlékeztek.

– fogalmazott a királynő.

Erzsébet és Fülöp nyolcvankét éve, 1939-ben találkozott először, amikor a királyi család rövid látogatást tett Dartmouth haditengerészeti akadémiáján. Az eseményt szervező Lord Mountbatten – VI. György király távoli rokona, India későbbi alkirálya – saját első unokaöccsét, vagyis Fülöpöt, az akadémia tizennyolc éves kadétját bízta meg az akkor tizenhárom esztendős Erzsébet hercegnő és húga, Margit szórakoztatásával.

Szombaton közvetített karácsonyi beszédében az uralkodó hangsúlyozta: az életnek ugyanúgy része a végső búcsú, mint az első találkozás. Hozzátette: bármennyire is hiányzik Fülöp herceg, tudja, hogy néhai férje azt szeretné, hogy ő és családtagjai jól érezzék magukat karácsonykor. II. Erzsébet királynő – ugyancsak Fülöp emlékét felidézve – most először tett olyan kijelentést, amely saját utódlására vonatkozó közvetett utalásként is értelmezhető. Úgy fogalmazott: férje mindig gondolt arra, hogy fontos a stafétabot átadása a következő nemzedéknek.

Ugyancsak most első ízben szerepelt kiemelten a karácsonyi üzenetben II. Erzsébet királynő két közvetlen majdani utódja, Károly trónörökös, az uralkodó és Fülöp herceg legidősebb fia, valamint Vilmos herceg, Károly és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia, aki majdan Károlyt követi a brit trónon. A királynő – aki az elmúlt hónapokban többször is orvosi kezelést igénylő betegségeken esett át – ugyanabban a mondatban említette őket név szerint olyan családtagjaiként, akik átvették és továbbviszik Fülöp herceg sokrétű munkásságát. II. Erzsébet mindkettőjük esetében hangsúllyal említette, hogy elsőszülöttekről van szó, vagyis a királyi család olyan tagjairól, akik egyenes ágon öröklik majd a brit trónt.

A királynő egyetlen szóval sem említette ugyanakkor másodszülött fiát, András yorki herceget, aki belekeveredett a szexuális bűncselekményekért elítélt néhai amerikai pénzember, Jeffrey Epstein körül kirobbant, jogi következményekkel is fenyegető botrányba. Az uralkodó nem említette Harry herceget, Vilmos öccsét, Károly és Diana másodszülött fiát sem, aki csaknem két éve gyakorlatilag szakított a királyi családdal és amerikai feleségével az Egyesült Államokba költözött. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy alig hat hét múlva, februárban kezdődik az ő platinajubileumának, vagyis trónra lépése hetvenedik évfordulójának ünnepségsorozata.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/PA/Victoria Jones

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.