Pesti Srácok

ATV: eldőlt, hogy Márki-Zaynak nem lesz frakciója

null

Az atv.hu értesülései szerint az ellenzéki pártok vezetői napokon belül hivatalosan is közölni fogják Márki-Zay Péterrel, hogy ne számítson rá, hogy saját frakciója lesz az új Országgyűlésben. A hír hallatán a hódmezővásárhelyi polgármester sem lepődhet meg, különösen Jakab Péter ma reggeli interjúja után.

Az atv.hu szerint Jakab Péter ma reggeli, az Alfahírnek adott interjúja óta világos, hogy a Jobbik nem támogatja a Márki-Zay Péter által igényelt „hetedik frakció” megalapítását. A Jobbik elnöke úgy fogalmazott:

Jakab Péter nyilatkozata önmagában is elég lenne ahhoz, hogy ne jöjjön létre a Márki-Zay-frakció, hiszen annak megalapításáról csak konszenzussal dönthetne a hat párt. Gyurcsány Ferenc egy nappal korábban nyugalomra intett a Facebookon Márki-Zay Péternek a szerinte nagyrészt a Fideszre szavazó idős korosztály Covid általi „megtizedeléséről” szóló eszmefuttasása nyomán támadt viharral kapcsolatban. Itt a DK elnöke leszögezte: hat (és nem hét) ellenzéki párt szövetségének kell győznie áprilisban, mégpedig Márki-Zay Péter vezetésével.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a DK elnöke. A (valószínűleg a Pálinkás József vezette Új Világ Néppárt bázisán megalakuló) hetedik frakció ellen Jakab azt az érvet használta, hogy annak létrejötte a választói akarat megcsúfolása lenne. Pálinkás József a HVG-ben megjelent publicisztikájában így osztotta ki az ellenzéki pártokat a hetedik frakció ügyében:

A Jobbik részéről személyesen Jakab Péter közölte is a hetedik frakcióval kapcsolatos elutasító álláspontját Márki-Zay Péterrel Hódmezővásárhelyen, de az atv.hu úgy tudja, hasonló az álláspontja a DK-nak és az LMP-nek is. A portál több ellenzéki párttól úgy értesült, hogy érdemi támogatást egyik ellenzéki párttól sem kapott Márki-Zay Péter kérése. Információik szerint az elmúlt napokban a pártok egymással egyeztettek a kérdésről, de napokon belül a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölttel is tárgyalnak. Több ellenzéki párttól is arról értesültek, hogy itt kívánják közölni hivatalosan is Márki-Zay Péterrel, hogy ne számítson arra, hogy frakciója lesz az új Országgyűlésben.​

Forrás: atv.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu