Pesti Srácok

Bejegyezték Gattyán György pártját

null

December 17-én jelentette be Gattyán György milliárdos vállalkozó, hogy aktivizálja pártját, és elindul a 2022-es választásokon. Most pedig bejegyezték a pornómilliárdos pártját: a Megoldás Mozgalom elnöke maga Gattyán György, alelnökei a Teqball két alapítója, Huszár Viktor és Borsányi Gábor, valamint Bajusz Krisztina ügyvéd.

A birosag.hu adatbázisa alapján már december 24-én megtörtént a bejegyzés, rövidítésük a MEMO lett – vette észre a Magyar Nemzet. A pártot Gattyán György legnagyobb cége, a Docler Holding székházába jegyezték be. A birosag.hu-n olvasható leírás szerint céljuk, hogy a magyar állampolgárok számára vonzó, a mai idők kihívásának megfelelő, kormányképes polgári alternatívát nyújtson, működésével ösztönözze a magyar állampolgárok nemzeti és kulturális identitásának megerősödését, politikai aktivitását. Bár Gattyán Györgyék a digitalizációval kampányolnak, pártjuknak nem adtak meg sem weblapot, sem e-mail-címet. Érdekesség továbbá, hogy az elnökség bármely két tagjának együttesen gyakorolható képviseleti joga van a szervezet nevében.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.