Pesti Srácok

Deák Dániel: a baloldal kormányzásképtelen, nem képes még a saját szavazótáborát sem megszólítani

null

A sikeres oltási programnak köszönhetően Magyarország az elsők között tudta 2021 májusában újraindítani a gazdaságot, aminek köszönhetően rekordmértékű, 6 százalékos növekedés várható – nyilatkozta a 888.hu-nak Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

Jól mutatja a magyar gazdaság válságálló képességét, hogy míg sok uniós tagállamban még mindig stagnálásközeli állapotban van a gazdaság, addig Magyarországon hamar visszatértünk a járvány előtti kibocsátási szinthez. Ennek köszönhetően a 2008-as válsággal ellentétben most nem megszorításokra került sor, hanem éppen ellenkezőleg: jelentős többletforrást kap a társadalom szinte minden csoportja, aminek köszönhetően a lakosság is hamar túllendülhet a járvány okozta válsághelyzetenemelte ki Deák Dániel a 888.hu-nak. A vezető elemző szerint belpolitikai szempontból fontos esemény volt 2021-ben a baloldal mozgása.

– mondta. Hozzátette: a baloldal kormányzásképtelen, hiszen ezek a pártok nem képesek még a saját szavazótáborukat sem megszólítani; mindig azok a szereplők tudnak ideig-óráig sikeresek lenni, akik azt hangoztatják, hogy leszámolnak a Gyurcsány fémjelezte baloldallal. Ez azonban Márki-Zay Péter esetében is csupán egy kommunikációs fogás, hiszen mögötte is a DK áll, Gyurcsány Ferencéknek van a legtöbb biztos egyénijük, ráadásul a közös listán is várhatóan a DK-nak lesz a legtöbb jelöltje. Márki-Zay tehát azzal nyert ugyan, hogy leszámol Gyurcsánnyal, de ennek ellenére éppen ő lesz az, aki hatalomhoz segíti Gyurcsányt, valójában neki kampányol.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta a 888.hu-nak. Az elemző szerint ennyire nyíltan Brüsszel-párti és a nyugati multik oldalára álló miniszterelnök-jelöltje még talán sosem volt a baloldalnak. Ez meg is látszik az ő és a baloldal támogatottságán, ami zuhanni kezdett. A parlamenti választás során két világnézet csap össze: a minden külföldi érdeket kiszolgáló globalista baloldal magyarországi helytartói fognak megmérkőzni a nemzeti szuverenitást és a hagyományos értékeket védő patriótákkal. Az elemző hangsúlyozta: jelen helyzetben a Fidesz komoly versenyelőnyben van, hiszen Orbán Viktor vezetésével világos víziója van, egyértelmű álláspontot képvisel a fontos politikai kérdésekben, és egy olyan stabil közösség áll a párt mögött, amely könnyen mozgósítható. A baloldalon ezzel szemben még a kampányüzeneteket sem találták ki, nincsen semmilyen mondanivalójuk az Orbán-gyűlöleten kívül a választóknak, komoly intellektuális válságban vannak.

– zárta gondolatait Deák Dániel.

Forrás: 888.hu; Fotó: Facebook

Ajánljuk még