Pesti Srácok

Megkezdődött a Hableány-katasztrófa kártérítési pere

Megkezdődött a Hableány-katasztrófa kártérítési pere

Elkezdődött a Fővárosi Törvényszéken a három évvel ezelőtt történt dunai hajóbaleset, a Hableány-hajókatasztrófa miatt indított egyik kártérítési per. A dél-koreai áldozatok hozzátartozói és a hét túlélő él kártérítési igényével 4,3 milliárd forint értékben.

Pénteken megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken (FT) az a polgári per, amelyet a 2019. május 29-i dunai hajóbaleset károsultjai, valamint az áldozatok hozzátartozói indítottak a balesetben részt vevő két hajót üzemeltető hajózási társaság ellen. Az összesen 78 felperes azt kéri a bíróságtól, hogy kötelezze a két alperest a személyiségi jogaik megsértéséből fakadó – összesen több mint négymilliárd forint – sérelemdíj megfizetésére, mivel álláspontjuk szerint a baleset, illetve ebből kifolyólag a felperesek sérelme az alperesek által üzemeltetett hajókkal, illetve azok irányításával kapcsolatos hajózási szabálytalanságok, mulasztások miatt következett be. Az alperesek vitatták a keresetlevél állításait. A perben a bíróság összegezte a felek perfelvételi nyilatkozatait, amelyeket a tárgyaláson jelen lévők szóban kiegészíthettek. A bíróság a tárgyaláson döntött a felek perfelvétel során előterjesztett kérelmeiről, majd anyagi pervezetés körében tájékoztatást adott a feleket terhelő bizonyítási kötelezettség tárgyában. A perfelvételi tárgyalást a bíróság – az alperesek kérelmére – 2022. március 25-re halasztotta.

Portálunk is beszámolt róla, miszerint kilencszáz oldalas keresetlevélben összesen 4,3 milliárd forint sérelemdíj megfizetésének a megítélését kéri a Fővárosi Törvényszéktől a magyar Oppenheim Ügyvédi Iroda a Hableány-katasztrófa dél-koreai áldozatainak a hozzátartozói, valamint a hét túlélő nevében. A felperesekkel szemben a hajókatasztrófát okozó Viking Sigyn szállodahajó tulajdonosa, a svájci bejegyzésű Viking River Cruises AG, valamint a Hableány sétahajó üzemeltetője, a magyar Panoráma Deck Kft. az alperes. A keresetlevélben a két társaság egyetemleges felelősségének a kimondását kéri a felpereseket képviselő ügyvédi iroda. A kártérítési keresetlevél szóvá teszi, hogy a Hableány kormányállásából nem volt teljes körű kilátás a fedélzeti ponyva és a hajókémény miatt. Sógor Zsolt, a Panoráma Deck Kft. ügyvédje szerint a szabályzat 240 fokos kilátást ír elő és nem teljes, 360 fokost, a hajókémény pedig a kormányállás felett egy méterrel volt a Hableányon. A büntetőperben éppen a legutóbbi tárgyaláson kérdezték meg erről a nautikai igazságügyi szakértőt, aki leszögezte: az, hogy egy méterre kiemelkedik a kémény, megnöveli a láthatóságot. A Viking Sigynt kormányzó kapitánynak ezért még inkább fel kellett volna, hogy tűnjön az előtte jobbra, vele egy irányba, de lassabban haladó magyar sétahajó.

Sógor Zsolt egyébként azért sem tartja elfogadhatónak az Oppenheim-iroda keresetlevelében a magyar cégre vonatkozó állításokat, mert azokat a jelenleg is zajló büntetőperben sem vizsgálták, és várhatóan nem is fogják. A Hableány személyzetének a felelőssége egy pillanatra sem merült fel a büntetőeljárás során. A Hableány-katasztrófa ügyében nemcsak az Oppenheim-iroda élt kártérítési igénnyel. A Panoráma Deck Kft. nevében szintén tavaly nyújtottak be keresetlevelet, amelyben a Viking River Cruises AG felelősségének a megállapítását és többmilliárdos kártérítés megítélését kérték. A törvényszék ezt befogadta, de még nem kezdődött meg a perfelvétel. A Hableánnyal utazásokat szervező dél-koreai cég kétszázmillió dolláros kárigényt nyújtott be a Viking River Cruises AG norvég tulajdonú cégóriásnál.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.