Pesti Srácok

Rengeteg szülő akadt ki a pedagógusok sztrájkja miatt

null

A pedagógus-szakszervezetek a baloldal kampányához támogatásnak szánt hétfői figyelmeztető sztrájkja kapcsán úgy tűnik, hogy rengeteg szülő fejezi ki felháborodását. „Helyettetek dolgoztunk hónapokig” – fogalmaznak a szülők, akik a legkevésbé sem támogatják a választási kampányhúzást – írja a pecsaktual.hu.

Hangzatos követelések mellett, helyenként viszont leplezetlenül baloldali kampánycélokra használnák fel a pedagógus szakszervezetek a hétfői figyelmeztető sztrájkjukat. Bár senki nem vitatja, hogy a magyar pedagógustársadalom megbecsülésének növelése a következő évek egyik legfontosabb feladata lesz, a balliberális értelmiség által három évtizede túszul ejtett pedagógus-szakszervezetek legkevésbé a valódi részvételiségen nyugvó érdekképviselet ügyét tartják szem előtt, sokkal inkább a szövetséges politikai pártok választási érdekeit. Ez pedig – valamilyen érthetetlen okból – megannyi szülő nemtetszését váltja ki.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyértelműen kampányakciónak nevezte a pedagógus-szakszervezetek megmozdulását, amely kapcsán a tárca közleményében megjegyezték, hogy az „érdekképviseleti” vezetők korábban Gyurcsány Ferenc feleségével, Dobrev Klárával egyeztettek, és a céljuk nem a megegyezés, hanem a politikai hangulatkeltés. Ha bárkiben kétség merülne fel a szakszervezetek elfogultsága tekintetében, akkor elegendő megemlíteni, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azt javasolta a tüntetésben részt vevők számára, hogy tűzzenek ki kék szalagot magukra. Minő véletlen, hogy Márki-Zay Péter elsődleges jelképe a mellkasára tűzött kék szalag.

FELHÁBORODOTT SZÜLŐK

PestiSracok facebook image

A munkabeszüntetés hírére a szülők is reagáltak. Számos levelet, kommentet kapott a portál ezzel kapcsolatban, de az elmúlt három napban rengeteg óvodás- és iskoláskorú gyerek szüleivel beszéltek újságíróik személyesen is arról, mi a véleményük a tervezett demonstrációról. Ez alapján úgy tűnik – bár közel sem reprezentatív felmérésről volt szó természetesen –, hogy a szülők többsége rendkívül felidegesítette magát a pedagógus-szakszervezetek újabb akcióján, és ennek több oka is van.

– fogalmazott egyikük. A legtöbb szülő elsőként azt hozta fel aggályként, hogy az elmúlt másfél évben, tehát amióta beköszöntött a Covid, úgy érezte, a tanárok, óvónők helyett dolgozott – a legtöbb iskolában ugyanis úgy nézett ki az „online oktatás”, hogy a tanárok e-mailben elküldték az aktuális tankönyv oldalszámát, majd megadták a feladatot, amit a szülőnek kellett visszaküldenie, miután megoldotta, vagy segített megoldani a gyerekének.

– mesélte az egyik szülő, akinek most 9 éves a gyermeke. Több szülő azt mondta, elvárható lett volna, hogy az iskolák vagy a tanárok – a szülők iránti szolidaritásból – biztosítsák a teljes nyári iskolai ügyeletet, de erre egyik intézmény sem volt hajlandó. Így a nyaruk is „elesett” munka szempontjából; sokan megérezték a családi kasszán a szabadságok, vagy fizetés nélküli szabadságok miatt kiesett pénzt.

– írta nekünk egy pécsi nő, aki két gyermekével (3 és 8 évesek) ragadt otthon gyakorlatilag másfél éve.

– fogalmazott. A másik nagy szülői csoport az volt, akik arra panaszkodtak, hogy indokolatlanul sokszor küldték haza gyerekeiket az óvodákból és az általános iskolákból arra hivatkozva, hogy folyik az orruk, vagy egyet-egyet tüsszentettek.

– mesélte egy anyuka. Egy másik hozzátette: az iskolájukban a gyermeke tanárainak nagy része nincs beoltva, és nem is akarja beoltatni magát, a gyerekeket viszont „bőszen küldözgetik haza, amikor erre ingerenciájuk van valamiért, én meg oldjam meg, ahogy tudom a felügyeletet” – közölte feldúlva.

LISTA IS KÉSZÜL

A harmadik nagy szülői csoport szerint „rendkívül necces” az a gyakorlat, amit ezekben a napokban tapasztalnak, miszerint listázzák a gyerekeket és a szülőket az óvodákban. A szülőkkel ugyanis olyan dokumentumokat töltetnek ki az óvonők, amelyben nyilatkozniuk kell, hogy be akarják-e vinni, és ha igen, akkor hány órakor a gyerekeküket.

– panaszkodott egy fiatal nő.

ZSAROLÁS MINDENKIVEL SZEMBEN

– mondta egy apuka. Többek szerint politikai zsarolás, amit a szakszervezetek művelnek, ezért sem szimpatikus nekik az akció.

– magyarázta egy nő, aki hozzátette, hogy azért sem fogja támogatni ezt az akciót, mert undorodik mindentől, aminek köze van a politikához:

Forrás: pecsaktual.hu; Fotó: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.