Pesti Srácok

Az Interpol és az FBI által is méltatott protokollt dolgoztak ki magyar helyszínelők

Az Interpol és az FBI által is méltatott protokollt dolgoztak ki magyar helyszínelők

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) közleménye szerint bűnügyi technikai főosztályuk és az ELKH Energiatudományi Központ munkatársai százhatvankét ország szakértői előtt mutatták be azt az újszerű helyszínelői eljárást, amelyet sugárzó anyagok vizsgálatára fejlesztettek ki. A új protokoll nemzetközi sikereket aratott, az FBI és az Interpol is ígéretesnek nevezte az eljárást.

Az ENSZ Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) által szervezett, e héten Bécsben megrendezett nemzetközi konferencián tartott bemutató "olyan jól sikerült, hogy a magyar nóvum lesz a jövőben az egységes nemzetközi protokoll alapja". A rendőrségi közlemény szerint a csapat arra kapott felkérést, hogy demonstrálja azt az általuk sugárzó anyagokra kifejlesztett eljárást, amely az eddigi gyakorlathoz képest egy teljesen új megközelítést képvisel. Ennek lényege, hogy a veszélyes anyagokat nem az elszállítást követően, hanem még a helyszínen vetik vizsgálat alá, illetve nyerik ki belőle a legtöbb információt. Így a nyomkutatás és a bűnjelek rögzítése is ott történik.

– írták. Az újszerű protokollt az NNI helyszínelői radiológus szakértőkkel dolgozták ki három év alatt. A bemutató egy olyan képzeletbeli bűncselekményre épült, amely szerint egy elkövető sugárzó anyagot visz lakásának pincéjébe, majd egy metróállomáson való menekülése közben hátrahagy egy sugárzó anyaggal szennyezett hátizsákot. A helyszínelő magyar csapatnak így a lakást és a táskát kellett átvizsgálnia, miközben élőben, illetve online közvetítve százhatvankét ország szakértői "nézték árgus szemekkel mozdulataikat". A technikusok egyéni védőeszközökbe beöltözve, speciális sugárzást mérő eszközöket alkalmazva, valamint rádiókommunikációs gázálarcokat öltve magukra hajtották végre a rájuk bízott feladatot.

PestiSracok facebook image

– fogalmaztak a rendőrségi közleményben, hozzátéve: ennek köszönhetően ez fogja alapját képezni az ENSZ NAÜ jövőbeli egységes nemzetközi protokolljának, az NNI helyszínelői pedig részesei lehetnek annak a nemzetközi nukleáris konferenciának, amelyen az új nukleáris törvények irányvonalait fogják rögzíteni.

Forrás: MTI; Fotó: Police.hu

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.