Pesti Srácok

Parlamenti vizsgálat indul Boris Johnson bulijának ügyében

null

Parlamenti vizsgálat indul annak megállapítására, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök félrevezette-e a képviselőket a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt zárlatok idején tartott, a rendőrség által törvénysértőnek minősített összejövetelek ügyében. Az eljárást a legnagyobb ellenzéki frakció, a Munkáspárt kezdeményezte.

A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt által kezdeményezett vizsgálat megindítását a kormányzó Konzervatív Párt frakciójából a többórás csütörtöki vita után senki nem ellenezte, így az indítványt a londoni alsóház formális szavazás nélkül elfogadta. Ez azt jelenti, hogy az alsóház illetékes bizottsága a Downing Street-i partik ügyében jelenleg is folyó rendőrségi vizsgálat lezárulta után kivizsgálhatja, hogy Johnson félrevezette-e a parlamentet az ezekről az összejövetelekről tett korábbi nyilatkozataival. A brit kormány által érvényben tartott magatartási szabályok egyértelműen elvárják minden olyan kormánytag lemondását, akiről bebizonyosodik, hogy tudatosan félrevezette a parlamentet.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Matt Dunham

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.