Pesti Srácok

Szökésben van a Budaházy-per 15 évre ítélt harmadrendű vádlottja

Szökésben van a Budaházy-per 15 évre ítélt harmadrendű vádlottja

Körözést adott ki a bíróság a Hunnia-per harmadrendű vádlottja ellen, aki az ügyészség szerint bombák gyártásával is segítette a szélsőséges mozgalmat, Szász Endre István már hetekkel ezelőtt, a nem jogerős ítélet kihirdetésekor sem jelent meg a bíróság előtt - írja a Blikk.

A Budaházy György és társai ellen folyó, megismételt eljárás végén a bíróság a 17 vádlottból 15-öt bűnösnek talált: a kétezres évek eleje óta ismert radikális politikai aktivista 17 évet kapott, míg Szászt 15 év börtönre ítélték. A bírói döntés értelmében, Budaházy-hoz hasonlóan neki is letartóztatásban kellene lennie, ám felszívódott, ezért adtak ki ellene elfogatóparancsot - írja a portál. A Hunnia-per több érintettjének védelmét a Nemzeti Jogvédő Szolgálat együttműködő ügyvédei látják el. A jogvédő szervezet ügyvezetője, Gaudi-Nagy Tamás - aki a perben egyébként tanú volt és arról számolt be hogy a vád koronatanúja neki és egy volt képviselőtársának 2010-ben arról számolt be, hogy vele szemben kényszervallatást alkalmaztak Budaházyékre terhelő vallomások érdekében - a Blikknek megerősítette, hogy hallott a Szász Endre elleni elfogatóparancs kiadásáról, de nincs tudomása a vádlott hollétéről.

- mondta a lapnak az ügyvezető.

PestiSracok facebook image

Ahogy Budaházy, úgy Szász esetében is sokkal súlyosabb ítélet született, mint az első alkalommal, hat éve hozott elsőfokú és hatályon kívül helyezett ítéletben: Budaházy 13 év helyett 17 éves fegyházat, Szász 7 év 10 hónap helyett 15 év fegyházat kapott. Ráadásul kettőjük és másik nyolc vádlott esetében a feltételes szabadságra bocsátást is kizárta a bíróság.

- magyarázta Gaudi-Nagy Tamás, aki megjegyezte, a többi vádlott családos, rendezett életvezetésű ember, mindvégig együttműködtek a hatóságokkal, ezért sem indokoltak a letartóztatások. Az ügyvéd úgy véli, a botrányosan régóta húzódó, koncepciós jellegű eljárás során nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a vádlottak követték el támadásokat, ráadásul olyan eseteket minősítettek terrorcselekménynek, amelyekben senki sem sérült meg. Ennek a "sokakat felháborító ügynek" az igazi megoldása szerinte a köztársasági elnök által megadandó kegyelem lenne, amelyet már hét vádlott - köztük Budaházy György érdekében felesége - kezdeményezett, de tudomása szerint rövidesen minden vádlott élni fog ezzel a lehetőséggel. A Fővárosi Törvényszék a Blikket arról tájékoztatta, nem csak belföldön keresik Szász Endrét.

- írták.

- bizonygatta igazát a bíróság előtt három éve Szász, aki mindvégig ártatlannak vallotta magát és felmentésben reménykedett. Egy korábbi írásában pedig külön kiemelte, mennyire fontos neki a szabadlábon védekezés, hogy “ne az életünket nagymértékben ellehetetlenítő házi őrizet, illetve lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt” kelljen várnia az ügy lefolytatását.

Az informatikus végzettségű, erdélyi születésű, 41 éves férfit 2009-ben vették őrizetbe. Akkor Evenimentul Zilei című román napilap azt írta róla, hogy szülei a Maros megyei Jobbágytelkén élnek, három testvérével együtt. Az apja a lapnak azt mondta, kételkedik abban, hogy fia ilyesmire képes lett volna, úgy tudta, egy budapesti autószerelő műhelyben dolgozik.

Forrás: blikk.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.