Pesti Srácok

Vona: Jakab menjen a DK-ba, ahová való

Vona: Jakab menjen a DK-ba, ahová való

Vona Gábor új cikkében az ellenzék választási bukásának okait elemezte. Az írás semmi újat nem mond a volt politikus publicisztikáit ismerők számára, azonban mégis van egy kifejezetten érdekes része, amelyben a Jobbik volt elnöke a jelenleginek, Jakab Péternek üzen, nevezetesen azt, hogy menjen és vegye át Gyurcsány Ferenc helyét a DK-ban, mivel egyébként is abba a pártba való.

– írja publicisztikájában Vona Gábor. A volt politikus szerint három dolgot lehetett biztosan tudni a választás előtt: hogy a szavazás az egyéni körzeteken múlik majd, hogy különösen a vidéki billegőkön, és hogy ezekben többnyire a Jobbiknak kell győznie.

PestiSracok facebook image

– írta Vona, aki szerint Jakab a DK-val kötött paktummal okafogyottá tette a Jobbikot.

– fogalmazott a Jobbik volt elnöke.

– írta cikkében Vona, kiemelve: a Jobbik egyetlen egyénit sem hozott, jelöltjei az összefogással a hátuk mögött kevesebb szavazatot kaptak, mint négy éve önállóan. A volt politikus szerint ezzel Jakab Péter "áttessékelte a Fideszt az újabb kétharmadába". A választások éjszakáján pedig Gyurcsányhoz hasonlóan gyáván elmenekült; hagyta, hogy szerencsétlen Márki-Zay a családtagjaival tartson sajtótájékoztatót.

– foglalta össze véleményét a Jobbik volt elnöke.

Forrás: Index; Fotó: Azonnali

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.