Az ENSZ szerint súlyos jogsértések történtek Ukrajnában az elmúlt évtizedben
ENSZ-misszió mutatott rá, hogy Ukrajna korántsem egy klasszikus áldozati bárány a most zajló orosz-ukrán háborúban. A sorozatos jogsértések a nemzeti, etnikai, szexuális és a vallási kisebbségeket is érintették - írja a Tűzfalcsoport.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) ukrajnai emberi jogi megfigyelő missziót (röv. HRMMU) szervezett a Krím-félsziget 2014. márciusi orosz annektálása után. A misszió nyomán egy jelentést is közzétettek, amely a 2014. április 2. és május 6. közötti időszakra vonatkozó megállapításokon alapul, és a folyamatban közreműködött az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának (OHCHR) hivatala is. A misszió azóta is működik terepirodákkal Kijev, Harkiv, Donyeck, Luhanszk, Kramatorszk, Mariupol és Odessza területén. Az első jelentés kiadása óta a HRMMU a hivatalos álláspont szerint tudomásul vette az ukrán kormány által a jelentés egyes ajánlásainak végrehajtása érdekében tenni kívánt lépéseket, így például egy olyan politika kidolgozásával, amely valóban megakadályozni képes a kisebbségi közösségekről szóló negatív sztereotípiák terjesztését a helyi médiában. Már az első jelentésből is jól kitűnik, hogy jelentős fokú diszkrimináció – és az emberi jogok korlátozott érvényesülése – tapasztalható egyes társadalmi és népcsoportokra nézve az ország egyes részein, illetve régióiban.
A 2014-es riport szerint az Ukrajnában élő, szexuális kisebbségek alkotta LMBT-közösséget aggasztja, hogy a két ukrán ultranacionalista, jobboldali párt, az Összukrán Unió „Szabadság” (ukránul Szvoboda) és a Jobboldali Szektor (mindkét párt vezetői indultak akkoriban az elnöki posztért) politikai programjaikban nyíltan és egyértelműen a másság, a homoszexualitás elleni küzdelmet hirdettek meg.A jelentésben az áll, hogy az Ukrán Kommunista Párt részéről is lehettek verbális támadások a szexuális irányultsággal kapcsolatban. A harkivi szexuális kisebbségek részéről azt az információt kapták a HRMMU megfigyelői, hogy mind ukrán nacionalista, radikális jobboldali csoportoktól, mind pedig oroszbarát mozgalmaktól fenyegetéseket kaptak. Az ukránok vagy a szeparatisták nem különböznek egymástól az egyes kisebbségi csoportokhoz való negatív hozzáállásban és a gyűlöletbeszéd alkalmazásában.
Az odesszai, kijevi, donyecki és lvivi HRMMU a Zsidó Világkongresszushoz köthető helyi személyekkel, rabbikkal és zsidó kulturális központok vezetőivel, képviselőivel találkozott. Közöttük akadt olyan, aki komoly aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a korábban erősen antiszemita kijelentéseket is tevő Szvoboda immár parlamenti, sőt kormányon belüli képviselethez is jutott Ukrajnában (az első Jacenyuk-kormányban 2014-ben, aztán ismét ellenzékbe került). Az ultranacionalista alakulatot 2004 óta Oleh Tyahnyibok vezeti. Az antiszemita falfirkák és a zsidók elleni erőszak továbbra is problémát jelent Ukrajnában. Tény ugyanakkor, hogy az ukránok a politika legmagasabb szintjein igyekeztek gesztust gyakorolni, és konkrét előrelépést is felmutatni; így például 2015-ben Ukrajna elnöke részt vett a megemlékezésen Auschwitz felszabadításának 70. évfordulóján, és akkor egy zsidó származású politikust, Volodomir Hrojszmant nevezték ki az ukrán parlament elnökévé. Később (2016 és 2019 között) Hrojszman lett Ukrajna első zsidó miniszterelnöke.
Híradások szóltak arról, hogy 2014 áprilisában három álarcos ukrán férfi szórólapokat terjesztett – miközben az emberek elhagyták Donyeck (Donbász legnagyobb városának) zsinagógáját –, és felszólították a zsidókat, hogy regisztrálják magukat, ha el akarjákkerülnivagyonuk és állampolgárságuk elvesztését „tekintettel arra, hogy az ukrán zsidó közösség vezetői támogatják” azukrán nacionalista juntát Kijevben, és „ellenségesek az Ortodox Donyecki Köztársasággal és polgáraival szemben”.Míg sokan nemzetközi méreteket öltött álhírről beszélnek, tény, hogy ezeket a szórólapokat szétosztották. A helyi zsidó közösség inzultálása, és esetleges politikai zsarolása pedig egyáltalán nem ismeretlen gyakorlatma Ukrajnában.
A HRMMU első, 2014-es jelentésének készítőit az ukrajnai roma közösség képviselőitől arról tájékoztatták, hogy például Kárpátalján gyakran szembesülnek diszkriminációval és megbélyegzéssel, valamint önkényes letartóztatással és rossz bánásmóddal a kárpátaljai ukrán rendfenntartók részéről. Ebből adódóan a roma közösség tagjai már nem, illetve kevésbé bíznak az állami bűnüldöző szervekben, és tartanak a további üldöztetéstől és hátrányos megkülönböztetéstől.
Politikai szélsőségek Ukrajnában
Bár Oroszország, személy szerint Putyin elnök 2022. február végén arra való hivatkozással indított háborút („különleges hadműveletet”) Ukrajna ellen, mert azt szerinte nácitlanítani kell, az mégsem mondható el, hogy Ukrajnát ma nácik, fasiszták tartanák irányításuk alatt.Ugyanakkor tény, hogy jelentős számban történnek szélsőséges megnyilvánulások a már évek óta a destabilizálódás jeleit mutató országban, és ezek aggodalomra adhattak okot. A háborús krízis pedig csak tovább fölerősíthette a szélsőségek térnyerésének trendjét, vagyis paradox módon – részben – „igazolódni” látszik az orosz vezetés által hangoztatott beavatkozási ok. A kisebbségek igen nehéz helyzete etnikailag szorosan érint Ukrajnával szomszédos országokat is.
A magyar kisebbség tagjai időről időre fizikai inzultusnak voltak kitéve az elmúlt években (például 2009. augusztus közepén Beregszászon történt magyarverés, 2013 márciusában pedig helyi ukrán nacionalisták magyar diákokat támadtak meg Ungváron. A helyzet a 2010-es években tovább romlott. A fizikailag érezhető magyarellenesség, ruszinellenesség fölerősödött Kárpátalján. 2019 májusábanirányítótörzset hozott létre, és utcai járőrözést indított Munkácson a kijevi központú (és a hírek szerint állami támogatásból is gazdálkodó) C14 (Szics) szélsőséges ukrán nacionalista szervezet „Ukrajna állami szuverenitásának védelme és a szakadár megnyilvánulások megelőzése érdekében”. A C14 köztéri provokációiról, ellenzéki rendezvények megakadályozásáról és romaellenes pogromjairól is elhíresült az elmúlt években.
Ukrajna kisebbségeinek helyzetét, a kulturális-etnikai békétlenséget csak erősíti az ország megosztott emlékezetpolitikája is. Az ukrán nacionalisták a második világháború idején kollaboráltak a zsidóüldöző, hitleri Németországgal, sőt körülbelül 80-100 ezer ukrajnai lengyel polgár likvidálásában is aktívan közreműködtek. Ezért is tiltakozott 2007-ben – a rosszalló nyugati hangok mellett – Izrael és Lengyelország, amikor monumentális szobrot emeltek a nácibarát ukrán függetlenségi vezető, Sztepan Bandera emlékére Lvivben. Őrá az ukránok a népirtás és a Hitler-közelség ellenére is nemzeti hősként tekintenek, míg az orosz orientációjú keleti országrészben a háborús kollaboránst látják a személyében. Mindez egy olyan kibékíthetetlen kulturális szakadékot jelent, amely részben magyarázza, hogy egy hosszú társadalmi és politikai folyamatban mely okok vezethettek el a tragikus orosz–ukrán háború kitöréséhez.
Forrás: tuzfalcsoport.blogstar.hu; Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko
