Pesti Srácok

Istentisztelettel kezdődött Novák Katalin államfői beiktatása – Kocsis Máté: Novák Katalin számára mindig a magyar érdek lesz az első

null

Ökumenikus istentiszteletet tartottak Novák Katalin államfői beiktatása előtt szombat délelőtt, Budapesten, a Kálvin téri református templomban, amelyen egyházi vezetők megáldották Magyarország új köztársasági elnökét. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szép, emelkedett ünnepi pillanatnak nevezte az istentiszteletet.

Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke igehirdetésében arról beszélt: ez az első alkalom, hogy katolikusok, reformátusok, evangélikusok a zsidó felekezet szombati imájától kísérve, a hívők közösségében kérik Isten áldását az ország első polgárára.

– mondta a református püspök. Balog Zoltán azt kérte, hogy legyen ez egy új magától értetődőség Magyarországon, ahol az alaptörvény kimondja a magyar állam keresztény megalapozottságát, és az állam minden szervének kötelességévé teszi az ország keresztény kultúrájának védelmét.

PestiSracok facebook image

Szép, emelkedett ünnepi pillanatnak nevezte Kocsis Máté a Novák Katalin köztársasági elnöki munkájára áldást kérő istentiszteletet. Mint a Fidesz frakcióvezetője a Hír TV riporterének elmondta, Novák Katalin a kereszténységét mélyen, valódi tartalommal éli meg, ezért nem csoda, hogy ő az első köztársasági elnök, aki áldást kért arra a feladatra, amit vállalt, és aminek része a 15 millió magyar képviselete is. Kocsis Máté köszönetét fejezte ki Áder János volt köztársasági elnöknek is, aki tíz évig szolgálta a nemzetet, és jó munkát kívánt Novák Katalinnak. Kocsis Máté arról is beszélt, hogy 1990 óta a köztársasági elnöki intézmény támogatottsága folyamatosan nő, közjogi tekintélyén túl társadalmi tekintélye is van, és ezen csak még tovább fog javítani Novák Katalin, nemcsak azért, mert ő az első női köztársasági elnök, de egy sugárzó jelenség, és a frakcióvezető reméli, hogy ez az egész országra átragad majd.

– fogalmazott Kocsis Máté, aki bízik abban, hogy a politikában megfogható jelenségek társadalmi összefogás felé viszik a nemzetet ebben a háborús, válságokkal teli időszakban. Hozzátette: Novák Katalin kiválóan fogja megtenni azt, amit a kormányból vagy a parlamentből nem lehet, és számára is mindig a magyar érdek lesz az első.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes így fogalmazott az istentisztelet után:

Szerinte az egész ország megalapozott reménységgel várhatja Novák Katalin elnöki periódusát. Semjén úgy véli, a köztársasági elnök személye garancia arra, hogy magyar emberek ebben a háborúban nem fognak meghalni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.