Pesti Srácok

Semjén: Mindszenty a magyar nemzetnek utat mutató erkölcsi iránytű

null

A magyar nemzetnek utat mutató erkölcsi iránytűnek nevezte Mindszenty József bíborost Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombaton, Makón, a Marosmenti Mindszenty-napok alkalmából tartott misét követő ünnepségen. A politikus azt mondta, bármilyen viharok voltak, a katolikus egyház tanítása, a lelkiismeret szava, a nemzet hűsége alapján Mindszenty József az a csillag, amely a magyar nemzetnek utat mutat.

– fogalmazott a politikus.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes arról a véleményről, hogy Mindszenty Józsefnek nem volt reálpolitikai érzéke és szükségtelen konfliktusokat vállalt, úgy fogalmazott: a bíboros tévedett, amikor azt hitte, a kommunizmus rövid ideig tart majd, és a Nyugat segíteni fog Magyarországon.

– tette hozzá.

Habsburg-Lotharingiai Eduárd Károly, Magyarország vatikáni nagykövete kifejtette, hogy Mindszenty József kimagasló jelképe volt a bátor magyar kiállásnak; először a nyilasok ellen, majd a kommunizmussal szemben emelte fel szavát.

– mondta.

– közölte a nagykövet.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök hangsúlyozta: Mindszenty József hiteles ember volt, és hősiesen tett tanúságot hitéről.

– tette hozzá.

A szentmisét követően átadták a felújított és kibővített Mindszenty-emlékhelyet a Szent István király-plébánián, ahol a bíboros 1948. május 22. éjszakáját töltötte. Ott az eredeti bútorokkal, tárgyakkal, dokumentumokkal, valamint egy, a bíboros által is viselt miseruhával emlékhelyet alakítottak ki, amelyet a katolikus egyház, a Kardinal-Mindszenty-Stiftung, valamint a Magyarországi Mindszenty Alapítvány támogatásával teljeskörűen felújítottak. Mindszenty József az 1948-as Mária-év alkalmából május 22-én, 23-án látogatott Makóra, és a Szent István téren több tízezer ember előtt mutatott be szentmisét. A hercegprímás beszédében síkra szállt az egyházi iskolák működéséért, szólt a magyar nép hithez való hűségéről és az édesanyai méltóságról. A szertartást a városban addig nem látott, hatalmas körmenet követte, amely nemcsak liturgikus esemény, hanem az egyház, a szabadság, a demokrácia melletti hitvallás is volt. Az esemény a bíboros egyik utolsó nagyobb nyilvános szereplése volt 1948. december 26-ai letartoztatását megelőzően.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.