kiss-rigó lászló
Európa keresztény lesz vagy nem lesz – Kiss-Rigó László és az Öreg
Kiss-Rigó Lászlóval, a Szeged-Csanádi Egyházmegye katolikus püspökével beszélünk a keresztények üldözéséről a világban, és arról, hogy Európa már-már feladná a keresztény értékeket, hagyományokat, míg Magyarország fontosnak tartja a több mint kétezer éves keresztény civilizáció megőrzését.Európában hagyományosan még az ateisták is keresztények – Pódiumbeszélgetés a keresztény Európa jövőjéről
Európában hagyományosan még az ateisták is keresztények abban az értelemben, hogy mentalitásban, kulturális értelemben az európai ember része a keresztény gondolkodás, világszemlélet. Ha valaki európaiként megpróbál függetlenedni a keresztény kultúrától, az onnantól kezdve megszűnik európainak lenni – többek között erről beszélt Kiss-Rigó László megyéspüspök Tusnádfürdőn, az "Európa keresztény lesz, vagy nem lesz" című szerdai pódiumbeszélgetésen. Ugyanitt Molnár Imre történész azt fejtegette, hogy Európában beállt a gettókereszténység, amelyből nehéz lesz kitörni.Kiss-Rigó László: Ez a látogatás bátorítás lesz a békére, a keresztény és európai értékeink védelmére – Mi kérdezünk
Kevesebb, mint tíz nap múlva, immáron másodszor hazánkba látogat Ferenc pápa. A katolikus többségű országok esetén a katolikus egyház vezetőjének vizitációja különös jelentőséggel bír, és talán az időzítése sem lehetne jobb, hiszen az európai kontinensen Magyarország mellett csak a Vatikán áll ki egyértelműen amellett, hogy azonnali tűzszünet kell, béketárgyalásokat kell szervezni, mert csak így juthatunk el a békére vezető útra. Magyarországon ez lesz a negyedik olyan látogatás, amikor hivatalát betöltő pontifex érkezik hazánkba. Az eddigi három alkalomról, és a most következő pápalátogatásról dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökkel beszélgettünk.Semjén: Mindszenty a magyar nemzetnek utat mutató erkölcsi iránytű
A magyar nemzetnek utat mutató erkölcsi iránytűnek nevezte Mindszenty József bíborost Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombaton, Makón, a Marosmenti Mindszenty-napok alkalmából tartott misét követő ünnepségen. A politikus azt mondta, bármilyen viharok voltak, a katolikus egyház tanítása, a lelkiismeret szava, a nemzet hűsége alapján Mindszenty József az a csillag, amely a magyar nemzetnek utat mutat.Fülöp Attila: erősödik az egyházak szerepe a szociális ágazatban
Erősödik az egyházak szerepe a szociális ágazatban, az alap- és szakellátásban, valamint a gyermekvédelemben - közölte a szociális ügyekért felelős államtitkár szerdán Szegeden újságírókkal.Muszlim-keresztény megbékélés – Valódi párbeszéd csak az identitásukat vállalók között alakulhat ki
A nyugati világ jelentős problémákkal küzd, hiszen miközben a muszlim vallás életrevalónak, aktívnak mutatja magát, a Nyugat életunt, önpusztító, önként tépi el gyökereit és vidáman rohan a vesztébe. Holott valódi párbeszéd csakis akkor alakulhat ki, ha mindkét fél vállalja a saját identitását – fogalmazott Kiss-Rigó László püspök pénteken a Barankovics Alapítvány szervezésében lezajlott konferencián, amelynek központi témája a muzulmán-keresztény megbékélés, és az Abu-Dzabiban jegyzett "Dokumentum az emberi testvériségről a világbéke és a békés együttélés érdekében" című történelmi közös nyilatkozat volt, amelyet Ferenc pápa és az Al-Azhar főimámja 2019. február 4-én írt alá. Hölvényi György néppárti politikus szerint a dokumentumban nem egy szerződésről, vagy valamiféle teológiai eszmecseréről van szó, hanem világvallások két vezetőjének közös felelősségvállalásáról a békés jövő érdekében. Michael A. Blume apostoli nuncius arról beszélt, hogy mind a keresztények, mind a muszlimok sokat szenvedtek; a problémák súlya már a mennyekhez kiált segítségért. Ugyanakkor hangsúlyozta: a párbeszéd az egyetlen helyes, járható út.Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök kapta a magyarság összetartozásáért végzett munkájáért az idei Duna-díjat
Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök kapta idén a Duna Televízió alapította, nyolcadik alkalommal odaítélt Duna-díjat. Az elismerést Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes, valamint Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója adta át csütörtökön, Budapesten.Palkovics László: Minden eddiginél fontosabb szerep jut a kutatásnak és innovációnak
Magyarország jelenének és jövőjének sikerében minden eddiginél fontosabb szerep jut a kutatásoknak és innovációnak –jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter szombaton, Szegeden.Trócsányi a Közép-Európáról szóló konferencián: Leckéztetés helyett egyenrangú partnerek Európájára van szükség
A Nézőpont Intézet konferenciát rendezett Közép-Európa Európája címmel, ahol lengyel, cseh és magyar értelmiségiek, elemzők beszéltek Közép-Európa jelenlegi helyzetéről, politikai lehetőségéről és európai befolyásáról. Az előadások és kerekasztal-beszélgetések során többször visszaköszönt, hogy a mostani európai trend, a brüsszeli irányvonal nem tesz jót a kontinensnek - és azon belül Közép-Európának sem -, a fényt pedig még nem látni az európai alagút végén. Abban is egyetértett mindenki, hogy közös régiónk nagy lehetőségek előtt állhat, amennyiben megfordul az európai széljárás. Az eseményen részt vett és beszédet mondott Trócsányi László igazságügyi miniszter, valamint Beata Szydło lengyel miniszterelnök-helyettes is, akik egyetértettek abban, hogy a nemzeti identitás és szuverenitás alapköve kell, hogy legyen a közös Európának.Ajánljuk még