kiss-rigó lászló
Kiss-Rigó László: Ez a látogatás bátorítás lesz a békére, a keresztény és európai értékeink védelmére – Mi kérdezünk
Kevesebb, mint tíz nap múlva, immáron másodszor hazánkba látogat Ferenc pápa. A katolikus többségű országok esetén a katolikus egyház vezetőjének vizitációja különös jelentőséggel bír, és talán az időzítése sem lehetne jobb, hiszen az európai kontinensen Magyarország mellett csak a Vatikán áll ki egyértelműen amellett, hogy azonnali tűzszünet kell, béketárgyalásokat kell szervezni, mert csak így juthatunk el a békére vezető útra. Magyarországon ez lesz a negyedik olyan látogatás, amikor hivatalát betöltő pontifex érkezik hazánkba. Az eddigi három alkalomról, és a most következő pápalátogatásról dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökkel beszélgettünk. Muszlim-keresztény megbékélés – Valódi párbeszéd csak az identitásukat vállalók között alakulhat ki
A nyugati világ jelentős problémákkal küzd, hiszen miközben a muszlim vallás életrevalónak, aktívnak mutatja magát, a Nyugat életunt, önpusztító, önként tépi el gyökereit és vidáman rohan a vesztébe. Holott valódi párbeszéd csakis akkor alakulhat ki, ha mindkét fél vállalja a saját identitását – fogalmazott Kiss-Rigó László püspök pénteken a Barankovics Alapítvány szervezésében lezajlott konferencián, amelynek központi témája a muzulmán-keresztény megbékélés, és az Abu-Dzabiban jegyzett "Dokumentum az emberi testvériségről a világbéke és a békés együttélés érdekében" című történelmi közös nyilatkozat volt, amelyet Ferenc pápa és az Al-Azhar főimámja 2019. február 4-én írt alá. Hölvényi György néppárti politikus szerint a dokumentumban nem egy szerződésről, vagy valamiféle teológiai eszmecseréről van szó, hanem világvallások két vezetőjének közös felelősségvállalásáról a békés jövő érdekében. Michael A. Blume apostoli nuncius arról beszélt, hogy mind a keresztények, mind a muszlimok sokat szenvedtek; a problémák súlya már a mennyekhez kiált segítségért. Ugyanakkor hangsúlyozta: a párbeszéd az egyetlen helyes, járható út. Trócsányi a Közép-Európáról szóló konferencián: Leckéztetés helyett egyenrangú partnerek Európájára van szükség
A Nézőpont Intézet konferenciát rendezett Közép-Európa Európája címmel, ahol lengyel, cseh és magyar értelmiségiek, elemzők beszéltek Közép-Európa jelenlegi helyzetéről, politikai lehetőségéről és európai befolyásáról. Az előadások és kerekasztal-beszélgetések során többször visszaköszönt, hogy a mostani európai trend, a brüsszeli irányvonal nem tesz jót a kontinensnek - és azon belül Közép-Európának sem -, a fényt pedig még nem látni az európai alagút végén. Abban is egyetértett mindenki, hogy közös régiónk nagy lehetőségek előtt állhat, amennyiben megfordul az európai széljárás. Az eseményen részt vett és beszédet mondott Trócsányi László igazságügyi miniszter, valamint Beata Szydło lengyel miniszterelnök-helyettes is, akik egyetértettek abban, hogy a nemzeti identitás és szuverenitás alapköve kell, hogy legyen a közös Európának. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.