Pesti Srácok

Varga Mihály: a rezsivédelmi és a honvédelmi alappal meg tudjuk őrizni az elért eredményeket és garantálni a biztonságot

Varga Mihály: a rezsivédelmi és a honvédelmi alappal meg tudjuk őrizni az elért eredményeket és garantálni a biztonságot

A rezsivédelmi és a honvédelmi alapra azért van szükség, hogy a családok terhein könnyíteni tudjunk, meg tudjuk őrizni az elért eredményeket, a háborús helyzetre válaszolva pedig garantálni az ország békéjét és biztonságát – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának a jövő évi költségvetés tervezetéről.

Varga Mihály emlékeztetett: 2019-ben, a járvány kitörése előtt a költségvetés 1 százalékos hiánnyal számolt, a válság azonban felülírta a számokat. A magas energiaárak, az emelkedő infláció és az adósságszolgálat kamatterheinek növekedése jelentősen növelik a kiadásokat – jegyezte meg, utalva arra, hogy a kormány elkötelezettségén mindez nem változtat. A jövő évi költségvetés tervezete biztosítja, hogy a következő években az államháztartás visszaálljon a járvány előtti fegyelmezett pályára, éppen ezért a hiány és az államadósság is csökken 2023-ban, 3,5 százalékra, illetve 73,8 százalékra. A rezsivédelmi és a honvédelmi alappal kapcsolatban két évre - 2022-re és 2023-ra - terveznek. A jövő évi költségvetést úgy tervezték meg, hogy a rezsivédelmi alapba 670 milliárd forint, a honvédelmi alapba pedig 842 milliárd forint folyna be. Ez utóbbival Magyarország eléri azt, hogy a korábban tervezett célját - NATO-vállalásként 2024-ig a bruttó hazai termék (GDP) legalább 2 százalékát költi védelemre - már 2023-ban el fogja érni, hiszen a honvédelmi kiadások jóval 1300 milliárd forint fölé fognak emelkedni – jegyezte meg. Varga Mihály elmondta, hogy a rezsivédelmi alappal az a céljuk, hogy megvédjék a korábban elért eredményeket, könnyítsenek a családok terhein. A rezsivédelem fontosságát mutatja az, hogy Európa számos országában most keresik a megoldást a családi költségvetések megtámogatására az energiacégek extraprofitján keresztül; erről Nagy Britanniában, Németországban és Franciaországban is folynak viták – jelezte.

A pénzügyminiszter a magyar rendszer előnyének nevezte, hogy Magyarország már 2013 óta olyan rezsivédelmi rendszerben tud gondolkodni, amely biztosítja ezt a védelmet, most azonban nagyon erős kihívás jelentkezett a magas energiaárak és az infláció miatt a rendszer fenntarthatóságának tekintetében. A magyar kormány úgy döntött, hogy meg kívánja ezt a rendszert őrizni: a rezsivédelmi alap kifizetéseinek azt a célt kell szolgálniuk, hogy az energiaellátás - akár gázról, akár áramról van szó - az eddig megszokott keretekben történjen. Varga Mihály szerint fontos lenne, hogy a vállalkozások által megindított fejlesztések folytatódjanak, a tervezett külföldi beruházások megvalósuljanak. Azon vannak, hogy a munkahelyteremtéshez és a beruházásokhoz támogatást nyújtsanak, ez tudja a következő 2-3 év lendületét megadni – mondta. Hangsúlyozta: ha a bevételeink elmaradnak, ha a növekedés leáll, jóval nehezebb esztendő vár ránk 2023-ban. Kitért arra is: a katáról tartanak még az egyeztetések, az a céljuk, hogy a kedvezményes adózás előnyeit megőrizzék a kis egzisztenciájúak számára, de a katára rakódó visszaéléseket felszámolják. Elmondta, hogy a helyreállítási alapról még tárgyalnak az Európai Bizottsággal, de bízik a megállapodás létrejöttében. A másik uniós kérdésben, a hétéves költségvetésről a tárgyalások július végére zárulhatnak le, így a 2023-as költségvetésben azok forrásaival már számolhatnak – tette hozzá. Végül Varga Mihály arról is beszélt, hogy a monetáris és a fiskális politika is azon van, hogy amennyire lehet, az inflációt megfékezze; arra számítanak, hogy a fogyasztói áremelkedés trendje megáll, ezért a jövő évi költségvetést 5-6 százalék közötti inflációval tervezték.

Forrás/Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.