honvédelmi alap
Honvédelmi egyszeregy: a békéhez erő kell, az erőhöz pedig haderőfejlesztés
A jelenlegi helyzetre tekintettel Magyarországnak fel kell gyorsítania a haderőfejlesztést. A kormány által létrehozott honvédelmi alap lehetővé teszi, hogy a háborús infláció és a globális gazdasági nehézségek ellenére az eddiginél erőteljesebben folytatódjon az erre vonatkozó program – erről beszélt a tatai laktanyában tett látogatása során a honvédelmi miniszter.Varga Mihály videonyilatkozatban reagált a baloldal dilettáns gazdasági javaslataira
Varga Mihály közösségi oldalán reagált a baloldal által benyújtott költségvetési módosító javaslatokra. Az ellenzék ismét hozta a formáját és olyan zseniális ötleteket vetett fel, amelyek teljes mértékben felborítanák a költségvetést és lehetetlenné tennék a válság kezelését. Nem lenne pénz például családtámogatásokra és honvédelmi beruházásokra, de lenne helyette karbonadó.Varga Mihály: a rezsivédelmi és a honvédelmi alappal meg tudjuk őrizni az elért eredményeket és garantálni a biztonságot
A rezsivédelmi és a honvédelmi alapra azért van szükség, hogy a családok terhein könnyíteni tudjunk, meg tudjuk őrizni az elért eredményeket, a háborús helyzetre válaszolva pedig garantálni az ország békéjét és biztonságát – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának a jövő évi költségvetés tervezetéről.A válság haszonélvezőinek kell befizetni a honvédelmi és rezsivédelmi alapba
A kormány megőrzi a családtámogatási rendszert, a teljes foglalkoztatást, a nyugdíjak vásárlóértékét, és fenntartja a háztartási rezsicsökkentést, de az ukrajnai háború gazdasági hatásai miatt mindez az eddiginél is többe kerül, ezért hozták létre a honvédelmi és a rezsivédelmi alapot – jelentette ki a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos.A háború nyerteseinek megadóztatása nem megszorítás, hanem a patrióta kormányzás lényege
Tombol az ellenzék Orbán Viktor tegnapi, az extraprofitok megadóztatásáról, valamint a rezsi- és honvédelmi alapok létrehozásáról szóló bejelentése miatt. Igaz, ezúttal is teljesen szétbeszélnek: miközben a szélsőbaloldali Jámbor Andrásnak tetszik az ötlet, addig a „progresszív” balliberális oldal marxizmust és megszorítást kiált. Pedig ma, az őszödi beszéd elhangzásának 16. évfordulóján igazán felidézhetnénk: mit jelent valójában a megszorítás és mi a patrióta gazdaságpolitika lényege?Orbán: A rezsit megvédjük, az extraprofitot elvonjuk!
Rendkívüli bejelentést tett közzé Facebook-oldalán Orbán Viktor. A miniszterelnök bejelentése szerint a jelenlegi válság kezelésének érdekében elvonják a nagyvállalatok és bankok extraprofitját, és így védik meg a lakosságot a többletköltségektől.Ajánljuk még














