Pesti Srácok

Honvédelmi egyszeregy: a békéhez erő kell, az erőhöz pedig haderőfejlesztés

Honvédelmi egyszeregy: a békéhez erő kell, az erőhöz pedig haderőfejlesztés

A jelenlegi helyzetre tekintettel Magyarországnak fel kell gyorsítania a haderőfejlesztést. A kormány által létrehozott honvédelmi alap lehetővé teszi, hogy a háborús infláció és a globális gazdasági nehézségek ellenére az eddiginél erőteljesebben folytatódjon az erre vonatkozó program – erről beszélt a tatai laktanyában tett látogatása során a honvédelmi miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a miniszteri zászlószalag-adományozással egybekötött harckocsizó fegyvernemi napon kiemelte, hogy a kormány haderőfejlesztési programjának köszönhetően több helyszínen nagyszabású épületfelújítási és más infrastrukturális fejlesztések folynak, így a tatai laktanyában is.

– mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki kihangsúlyozta, hogy egy modern hadsereg elképzelhetetlen erős, ütőképes páncélos erő nélkül. A helyes haderőszerkezetben a harckocsizó és a gépesített elemek nélkülözhetetlen tényezők a sikerhez. A miniszter szerint a technikai fejlesztések önmagukban nem sokat érnek; kellenek hozzájuk a jól felkészült, kiképzett és megbecsült katonák. A kormány fontosnak tartja, hogy „a katonák szolgálatát, elkötelezettségét anyagi juttatással is honorálja”, ezért döntött kimagasló arányú illetményemelésről, amely az elmúlt évtizedek legkomolyabb bérfejlesztése. A honvédelmi miniszter kitért arra, hogy „a háború soha nem lehet célunk, a megelőzésre kell koncentrálnunk”.

PestiSracok facebook image

– mondta, hozzátéve: meg kell erősíteni az ország biztonságát, mert a békéhez erő kell.

A rendezvényen részt vett Sándor Zsolt, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.