Pesti Srácok

A WHO a majomhimlő elleni oltóanyagok igazságos elosztásán dolgozik

A WHO a majomhimlő elleni oltóanyagok igazságos elosztásán dolgozik

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a majomhimlő elleni vakcinák igazságos elosztórendszerének kiépítésén dolgozik, a tervezet heteken belül elkészülhet – jelentette be Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a (WHO) főigazgatója szerdán.

Az ENSZ egészségügyi szervezetének főigazgatója szerdai nyilatkozatában elmondta, hogy az elosztási mechanizmus az igazságosság elvére épül majd. A himlő elleni védőoltás 85 százalékban ugyanis hatékonynak bizonyult a majomhimlő ellen is, az ebből rendelkezésre álló mennyiséget igyekeznének szükség szerint elosztani a világ országai között.

Hans Kluge, a WHO európai regionális igazgatója ugyanakkor aggodalmát fejezte ki, amiért a gazdagabb országok elkezdték felvásárolni a rendelkezésre álló állományt anélkül, hogy figyelembe vették volna Afrika szükségleteit a majomhimlő elleni küzdelemben, ahonnan a vírus feltehetőleg elterjedt. A regionális igazgató óva intette a kormányokat attól, hogy megismételjék a koronavírus-járvány hibáit a majomhimlő kezelésében, máig ugyanis a szegényebb országok lakosságának csupán 17 százaléka kapott egy dózist a koronavírus elleni védőoltásból – jegyzi meg az AP amerikai hírügynökség.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Kluge. Az európai regionális igazgató ugyan elismerte az gazdagabb és szegényebb, a déli féltekén fekvő országok közti egyenlőtlenséget az erőforrások terén, azt azonban nem zárta ki, hogy azok a fejlett országok is a WHO által kiépítendő rendszeren keresztül kaphassanak védőoltást, ahol nagy számban ütötte fel a fejét a majomhimlő – ilyen például Nagy-Britannia, ahol Afrikán kívül eddig a legtöbb esetet azonosították.

Több egészségügyi szakértő kifogásolta, hogy a vírus elleni küzdelem fókuszában ismét a fejlettebb, tehetősebb országok állnak, miközben Afrikában – ahogy Francois Balloux, a University College London (UCL) fertőzőbetegség-szakértője fogalmazott – csúnyább vonulata van a vírusnak, ami emberi életeket is követelt. Balloux úgy vélte, legyen bármilyen oltási program Európában, ez nem fogja megoldani a problémát. Az afrikai kontinens több országában évtizedek óta honos a majomhimlő; ebben a térségben csak idén 72 ember halálát okozta a vírus, jelenleg 1500 feltételezett esetet kezelnek.

– szögezte le Ahmed Ogwell, az afrikai járványügyi központ (Africa CDC) megbízott igazgatója.

Forrás: MTI; Fotó: cnbc.com

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.