Pesti Srácok

A baloldali politikusok szerepét vizsgálhatja az ügyészség a hídfoglalás miatt

null

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) indíthat nyomozást a baloldali politikusok által támogatott, múlt hét keddi hídfoglalás ügyében. Aznap baloldali politikusok kezdeményezésére a kata módosítása ellen tüntető tömeg a Margit hídra és az Erzsébet hídra is átvonult, ahol blokkolták a forgalmat, és mind az autók közlekedése, mind a tömegközlekedés leállt, emiatt pedig feljelentették az érintetteket.

Közérdekű üzem működése megzavarásának bűntettének gyanúja miatt indulhat nyomozás a politikusok és más, mentelmi joggal rendelkező személyek ügyében is eljáró Központi Nyomozó Főügyészségen több ellenzéki politikussal összefüggésben is.

Az ügy előzménye, hogy a kata módosítása miatti, múlt hét keddi tüntetéssel és hídfoglalással összefüggésben Tényi István a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) tett feljelentést, a rendőrség ugyanakkor – ahogy az az áttételi határozatukban is olvasható – úgy ítélte meg, hogy a baloldali politikusok miatt ebben az ügyben kizárólag a KNYF vizsgálódhat, így a feljelentést – elbírálás céljából – nekik küldték meg.

Ismert, múlt hét kedden tüntetők tiltakoztak a fővárosban a kata módosítása ellen, a Kossuth téren gyülekezők később baloldali politikusok kezdeményezésére a Margit hídra és az Erzsébet hídra is átvonultak, amit blokkoltak, így mind az autósforgalom, mind a tömegközlekedés leállt.

PestiSracok facebook image

A téren megjelentek a Gyurcsány vezette baloldal képviselői, valamint több ellenzéki politikus is. Így Szabó Tímea, a villabotrányba keveredett Tordai Bence és Mellár Tamás a Párbeszéd frakciójából. Szintén feltűntek MSZP-s, momentumos, LMP-s, jobbikos és DK-s politikusok. A Momentum Mozgalom elnökének kezdeményezésére a parlament előtt tüntető tömeg a Margit híd irányába indult. Gelencsér Ferenc pártelnök hangosan biztatta a tömeget, hogy zárják le a Margit hidat.

Nem sokkal 11 óra után a tüntetők egy csoportja a híd pesti hídfőjénél akadályozta a forgalmat, az autók és a villamosok álltak. A tüntetők egy másik csoportja a híd közepét foglalta el a margitszigeti lejárónál. A rendőrök a helyszínen felszólították a tüntetőket, hogy ne akadályozzanak másokat a szabad mozgásban, és vonuljanak az úttestről a járdára. A rendőrség a közleményében be nem jelentett gyűlésnek nevezte az eseményt. A hatóság arról is beszámolt, hogy garázdaság miatt előállítottak egy férfit a Margit hídi tüntetésről, mert leköpött egy járőrautót.

Forrás: Magyar Nemzet, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.