Pesti Srácok

Jakab Péter már új pártot barkácsolgathat a szeretőjével

Jakab Péter már új pártot barkácsolgathat a szeretőjével

Minden jel szerint új pártot alapít Jakab Péter és a mamuszos kedvese – hívja fel a figyelmet Deák Dániel a közössági oldalán. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint „A Nép Pártján” elnevezéssel már új Facebook-oldalt is indítottak.

Deák Dániel a Facebookon írt arról, hogy a bukott Jobbik-elnök új párt alapításába fogott mamuszos szeretőjével, Molnár Enikővel. Jakab új pártjának neve vélhetően „A Nép Pártján”, amit korábban már többször használt a közösségi médiában szófordulatként. Mára nemcsak a Jobbik vezetését, hanem 10 fős parlamenti frakciójának a vezetését is elvesztette Jakab Péter. Bár a párt továbbra is számít rá, persze már nem vezetőként, de könnyen lehet, hogy Jakab elhagyja majd a pártot.

Jakab Péter az elmúlt években országos botrányt országos botrányra halmozott. Egyszer majdnem megvert egy munkást, majd pedig megpróbálta letagadni, hogy testőrökkel jár. Mindent elkövetett a parizeres bohóckodásaival, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy közpénzen luxusautóval jár és többmilliós fizetést vesz fel. A Jobbikban a legnagyobb botrányt azzal okozta, hogy egy volt BKV-ellenőrből a szeretője lett, majd pedig Molnár Enikőnek elképesztő hatalma lett a pártban. Kettejük szerelmi kapcsolata miatt Jakabnak a házassága is tönkrement. A Jobbik bukott politikusa elmúlt napokban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy XVIII. kerületi házba költözött a szeretőjével. Politikai értelemben Jakab bohóckodásainak az lett az eredménye, hogy a Jobbik mára Gyurcsány Ferenc egyik tagozata lett.

Forrás: origo.hu; Fotó: Ripost

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.