Pesti Srácok

Jakab szerint egyedül ő méltó a nép bizalmára, miközben hűtlen kezelés miatt nyomozhatnak ellene

Jakab szerint egyedül ő méltó a nép bizalmára, miközben hűtlen kezelés miatt nyomozhatnak ellene

Jakab Péter lassan már tényleg megérdemli a legkellemetlenebb politikus címét, bár ma Hadházy Ákos is versenyben van a kamuvideós kreténségével.

A Jobbik bukott elnöke politikusi pályafutását a Facebookon folytatja most, hogy már a frakcióvezetői pozíciót is elvették tőle, illetve a nyári szünet miatt száraztésztát sem tud lobogtatni a parlamentben.

– írja Jakab Facebook-posztjában.

PestiSracok facebook image

De ne aggódjunk, a bukott elnök ezúttal is megnyugtat mindenkit, hogy ő marad a nép pártján!

Ismeretes, hogy egyre nagyobb botrány kezd kikerekedni Jakab Péter körül, ugyanis hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt feljelentették a Jobbik volt elnökét, miután a Magyar Nemzet azt írta, frakcióvezetőként 80 millió forint kifizetéséről írt alá szerződéseket, pár nappal azelőtt, hogy leváltották volna a posztjáról. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a Budapesti Rendőr-főkapitányságra (BRFK) tette át az ügyet, a BRFK pedig feljelentés-kiegészítést rendelt el – erősítette meg a rendőrség a minap a Telexnek. A Jobbik tájékoztatása szerint 103 millió forint értékben írt alá szerződéseket Jakab Péter a frakcióvezetés beleegyezése nélkül.

Forrás/Fotó: Facebook

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.