Pesti Srácok

Nagy-Britanniában engedélyeztek a világon először a koronavírus két variánsa ellen hatásos vakcinát

null

Nagy-Britanniában engedélyeztek a világon először olyan védőoltást a koronavírus ellen, amely az eredeti, valamint az újabb, omikron variáns ellen is hatásos.

A SARS-CoV-2 új típusú koronavírus okozta világjárvány idején használt védőoltás az eredeti, a kínai Vuhan városában 2019 végén megjelent vírusváltozat elleni védekezésre tanította meg az emberi szervezetet. A vírus azóta jelentős mutációkon esett át, számos új változata jelent meg, amelyek képesek kikerülni az emberi védekezőrendszer bizonyos immunválaszait. Emiatt világszerte újra megugrottak az esetszámok. A Moderna legújabb, úgynevezett bivalens vakcinája, a Spikevax mind az eredeti, vuhani, mind a télen megjelent első, BA.1 jelű omikron variáns ellen hatásos. Az Egyesült Királyság gyógyszerhatósága a bizonyítékok megvizsgálása után felnőttek számára engedélyezte a vakcinát.

– mondta June Raine, a brit hatóság igazgatója. A 437 résztvevővel végzett vizsgálat eredményei alapján a védőoltás biztonságos és jobb védelmet nyújt a vírus új variánsaival szemben. Az omikron BA.1 variánsát hatástalanító antitestek szintje 1,7-szer volt magasabb azoknál az embereknél, akik az új védőoltást kapták. Az omikron újabb, a jelenlegi brit hullámot okozó BA.4 és BA.5 változataival szemben végzett tesztekben szintén magasabb szintű védelmet mutattak ki az új vakcinával oltottaknál.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.