Pesti Srácok

Novák Katalin: kívánom, hogy az Úristen védje meg országunkat és ne váljunk nagyhatalmak küzdőterévé

null

Az Aranybullában rendelték el elsőként Szent István király ünnepének, az államalapítás napjának megtartását. A rendelkezés akkor Székesfehérvárba, a koronázó városba rendelte a mindenkori államfőt, hogy ott emlékezzen meg a nemzeti ünnepről. Ennek a rendeletnek tett eleget Novák Katalin köztársasági elnök, aki az egykori fővárosban tartotta meg ünnepi beszédét.

Novák Katalin örömmel fogadta el a székesfehérváriak meghívását, hogy a keresztény Magyarország történelmi városában ünnepeljen. Mint mondta:

Kiemelte, hogy katonatisztjeink ma ünnepélyes esküvel fogadták, hogy a törvények betartásával és betartatásával Magyarországot életünk árán is megvédik.

PestiSracok facebook image

– idézte a Magyar Nemzet a köztársasági elnököt, aki egyúttal köszönetet mondott katonáinknak hazaszeretetükért és elszántságukért.

– tette fel a kérdést Novák Katalin. Mint mondta, éppen most van szükség arra, hogy ráláthassunk múltunkra, hogy a nemzet magától értetődő összetartozását megtaláljuk.

– hangsúlyozta Novák Katalin. A köztársasági elnök felidézte, hogy Szent István napját még a kommunista diktatúra sem merte teljesen elvenni tőlünk, csak lényegétől igyekezett megfosztani, hiszen titkon akkor is tudták, hogy mi Szent István népe vagyunk, ezt a gyökeret pedig nem lehet kitépni a magyarok szívéből. Mint fogalmazott, egybeforrt a sorsunk Európáéval, amely elköteleződést Géza fejedelem és Szent István királyunk után mi az Európai Unióhoz való csatlakozás által erősítettük meg.

– mutatott rá az államfő. Kiemelte azt, hogy hogy Magyarországnak szüksége van az európai államok közösségére és nekik is szükségük van ránk. Éppen ezért ma, amikor kontinensünk nagyhatalmak küzdőterévé válhat, egymásnak kell vetnünk a vállunkat, közös döntéseket kell hoznunk, amelyek a közös jót szolgálják.

– rögzítette a köztársasági elnök. Az államfő ennek kapcsán rámutatott: nehéz időket élünk, és még kijózanítóbb idők jönnek. A világ és ezen belül Európa rendjének megőrzéséhez bátor és határozott vezetőkre van szükség, akik képesek a jog és igazságosság fenntartására, és nem riadnak meg a pillanatnyi megméretésektől, akik türelmesek és józanok tudnak maradni.

– hangsúlyozta a köztársasági elnök, majd határon innen és közös erőfeszítést kért a magyaroktól, hogy ezer év múlva is magyarul szólhasson nemzeti imádságunk és legyen, aki énekelje. Mint fogalmazott, a család a nemzet kovásza, így addig fog erősödni a magyarság, amíg lesznek, akik gyermekeket vállalnak. Novák Katalin elmondta; üdvözli azt a döntést, amelynek köszönhetően a babavárók segítése, a családok otthonteremtéséhez nyújtott támogatása a tervezettnél tovább megmarad, és jövőre is elérhető lesznek.

– zárta szavait a köztársasági elnök.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.