aranybulla
Az Aranybulla jelentőségéről és napjáról nyújtott be törvényjavaslatot a Fidesz és a KDNP
Az 1222-es Aranybulla jelentőségéről és az Aranybulla napjáról nyújtott be törvényjavaslatot pénteken a Fidesz és a KDNP frakcióvezetője az Országgyűlésnek. Kocsis Máté és Simicskó István előterjesztését szimbolikus időpontban, 12 óra 22 perckor iktatták a parlamenti rendszerben.Novák Katalin: az Aranybulla kibocsátása ezeréves államiságunk meghatározó eseménye
Novák Katalin a parlamentben, Az Országgyűlés Hivatala által a dokumentum kiadásának jubileumára rendezett programsorozat ünnepélyes emlékülésén szólalt fel. A köztársasági elnök ezeréves államiságunk meghatározó eseményeként méltatta a dokumentum nyolcszáz évvel ezelőtti kibocsátását. Novák Katalin szerint az Aranybulla alkotmányos fejlődésünk alapja és hivatkozási pontja lett, "a ma magyarjainak is megerősítés és önbecsülésünk egyik forrása; megerősít bennünket abban, hogy méltók vagyunk atyáink örökségére és mások tiszteletére, arra emlékeztet, hogy nem elszenvedjük, hanem magunk is írjuk Európa történelmét".Novák Katalin: kívánom, hogy az Úristen védje meg országunkat és ne váljunk nagyhatalmak küzdőterévé
Az Aranybullában rendelték el elsőként Szent István király ünnepének, az államalapítás napjának megtartását. A rendelkezés akkor Székesfehérvárba, a koronázó városba rendelte a mindenkori államfőt, hogy ott emlékezzen meg a nemzeti ünnepről. Ennek a rendeletnek tett eleget Novák Katalin köztársasági elnök, aki az egykori fővárosban tartotta meg ünnepi beszédét.Nem betiltani, hanem kijavítani kell a Z betűt, rögtön európai lesz! – Politikai Hobbista Szánthó Miklóssal
A Hobbistát ezúttal is megihlették a HVG történelmi fejtegetései, bár most inkább az újságnak adott igazat Jeszy. Vejkey tényleg tévedett: nyugaton már kialakult királyságok voltak a XIII. században, az Aranybulla pedig nem alkotmány volt, hanem kiváltságlevél. Viszont nyugaton csak egy császárság volt, a Német-Római Birodalom, nem több. A másik keleten volt található, a Bizánci Császárság. Hiába, no, senki nem lehet annyira tájékozott, mint a Hobbista kis csapata...Emlékérméket bocsátott ki az MNB az Aranybulla kiadásának nyolcszázadik évfordulójára
Az Aranybulla kiadásának nyolcszázadik évfordulója alkalmából tízezer forint névértékű miniarany és ötezer forint névértékű, az Aranybulla pecsétjének eredeti méretével azonos színesfém emlékérméket bocsátott ki pénteken, Esztergomban a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az Endrődy Zoltán iparművész által tervezett két emlékérme két önálló kibocsátás eltérő érmeképpel, a magyar emlékérme-kibocsátások körében kuriózumként azonban az arany emlékérme a színesfém emlékérme előoldalára, mintegy függőpecsétként ráilleszthető – közölte az MTI-vel pénteken a jegybank. Az MNB emlékeztetett: az Aranybulla a magyar történelem egyik legismertebb dokumentuma, amely nevét aranypecsétjéről kapta. Az 1222 tavaszán II. András magyar király által kiadott oklevél Magyarország jogtörténetének kiemelkedő emléke, a magyar történeti alkotmány jelképe.Varga Judit: az Aranybulla önmagán túlmutató válasz volt a kihívásokra
Az Aranybulla önmagán és korszakán túlmutató válasz volt az adott kor kihívásaira – jelentette ki az igazságügyi miniszter a nyolcszáz éves Aranybulla tiszteletére indított emlékév keddi megnyitóján, Székesfehérváron.Handó Tünde: Magyarország mindig jogállam volt
A jogállam Magyarországon nem 1990-ben kezdődött, az ezeréves magyar állam az adott kor színvonalán mindig jogállam volt - hangoztatta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a Szuverenitás az európai igazságügyi térségben című kétnapos nemzetközi konferencia megnyitóján, hétfőn Budapesten.Ajánljuk még