Pesti Srácok

Megöltek egy sorozótisztet Szibériában

Megöltek egy sorozótisztet Szibériában

Tüzet nyitott egy mozgósított helyi lakos hétfőn az Irkutszk megyei Uszt-Ilimszk város katonai sorozóirodában, súlyosan megsebesítve a járási katonai biztost. Az első jelentések szerint a tiszt életét vesztette.

Igor Kobzev, az irkutszki régió kormányzója közölte, hogy Alekszandr Jeliszejev járási katonai biztos rendkívül súlyos állapotban kezelik az intenzív osztályon. Az első jelentések szerint a tiszt életét vesztette. A támadót - sajtóforrások szerint Ruszlan Zinyin 25 éves helyi munkanélküli lakost - őrizetbe vették. Az orosz nemzeti gárda szerint a gyanúsítottnak nem volt fegyvertartási engedélye és Zinyin nem volt hivatalosan bejegyzett fegyverbirtokos sem. Egy szemtanú szerint mielőtt lőni kezdett, azt mondta: "most menjünk haza mindannyian". A gyanúsított anyja sajtóforrások szerint elmondta, hogy a mozgósítási értesítést nem is a fia, hanem az ő legjobb barátja kapta, aki korábban nem volt katona, ami a gyanúsítottat "nagyon feldúlta". Zinyin előzetesen azt mondta a nagymamájának, akinél lakott, hogy önkéntesként megy a sorozóirodába. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) az ügyben büntetőeljárást indított.

A Meduza Lettországban szerkesztett ellenzéki hírportál szerint Oroszországban a részleges mozgósítás szerdai bejelentése nyomán újabb gyújtogatási hullám indult a katonai nyilvántartó és sorozóirodák ellen. Szeptember 21. óta legalább 11 ilyen kísérlet történt, és több közigazgatási épületet is megtámadtak. A sorozóirodák felgyújtásának sorozata az Ukrajna elleni invázió elején kezdődött, de az utóbbi időben megritkultak a támadások. A Meduza szerint hat hónap alatt körülbelül 20 eset történt.

Az elmúlt napokban orosz állami médiában is sorra jelentek nyilatkozatok, amelyek elismerték, a részleges mozgósítás során olyan embereknek is küldtek behívót, akiknek a Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Sojgu védelmi miniszter által meghirdetett kritériumok alapján nem kellett volna. Sojgu szerint a szándék 300 ezer szolgálati és lehetőleg harci tapasztalattal rendelkező tartalékos mozgósítása, a mobilizálás a nappali tagozatos egyetemistákat nem érinti. A védelmi tárca megszabta a tartalékos rendfokozatok szerinti mozgósítás korhatárát is.

PestiSracok facebook image

- mondta hétfőn Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő, kifejezve reményét, hogy a hibákat gyorsan kijavítják. Több regionális vezető és más hivatalos személy is tett az elmúlt napokban ígéretet a mozgósítás meghirdetett kritériumait megsértő behívások visszavonására. A védelmi tárca közleménye szerint egyébként a részleges mozgósítás első napján tízezren jelentkeztek önként katonai szolgálatra.

Putyin szombaton aláírta a mozgósítás, hadiállapot, harci cselekmények vagy fegyveres konfliktus alatt elkövetett bűncselekmények büntetését megszigorító törvénymódosítás-csomagot. Az új szabályok értelmében egyebek között a dezertálásért, a katonai behívó megtagadásáért, az önkéntes megadásért és az ellenségeskedésben való részvétel megtagadásáért akár 10 évig terjedő börtönbüntetést is kiszabhatnak. Peszkov hétfőn óvatosságra intett a részleges mozgósítás ügyében lábra kapott hamis híresztelésekkel kapcsolatban és hangsúlyozta, hogy Moszkva nem hozott döntést a határok lezárásáról.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.