Pesti Srácok

A török elnök sokat dolgozik a békén – Erdoğan és Putyin a szorosabbá váló kapcsolatokról és a háború befejezéséről beszélt telefonon

A török elnök sokat dolgozik a békén – Erdoğan és Putyin a szorosabbá váló kapcsolatokról és a háború befejezéséről beszélt telefonon

Recep Tayyip Erdoğan török és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken szorosabbá váló kétoldalú kapcsolatokról beszélt telefonon, és a török államfő megismételte: Ankara szívesen részt venne az ukrajnai háború békés befejezésének előmozdításában – jelentette be a török elnöki hivatal.

– fogalmazott Erdoğan hivatalának kommunikációs igazgatósága.

A NATO-tag Törökország, amely szoros kapcsolatokat ápol mind Ukrajnával, mind Oroszországgal, a háború során igyekezett egyenlő távolságot tartani Kijevtől és Moszkvától: Ankara visszautasította az Oroszország elleni nyugati szankciókat, miközben bírálta az Ukrajna elleni orosz háborút is, és fegyverrel felszerelt drónokat küldött Kijevnek. Az ENSZ-szel együtt Törökország hozta tető alá júliusban a fekete-tengeri kikötőkben tárolt ukrajnai gabona exportját újraindító megállapodást, amely a mai napig az egyetlen jelentős diplomáciai áttörés a hét hónapja tartó fegyveres konfliktusban. Ankara és Moszkva kapcsolatai bonyolultak: az energiabiztonság területén szorosan együttműködik a két ország, miközben Szíria, Líbia és Azerbajdzsán kapcsán eltérőek az álláspontjaik.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Szergej Szavosztjanov

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.