Pesti Srácok

Szijjártó: Hosszútávú globális válságra kell készülni, fontos, hogy őszinték legyünk

null

Az energiaválság fokozódása miatt tanácskoztak az uniós tagállamok prominensei, a prágai találkozón azonban nem született érdemi egyezség. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már a találkozó előtt is egyértelművé tette álláspontját, majd videoüzenetben adott tájékoztatást arról, milyen főbb stratégiai kérdésekről vitáztak. A tárcavezető szerint fontos, hogy az emberek tudják, mire kell készülniük, hiszen a jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy hosszútávú globális válság van kibontakozóban.

– írta Szijjártó Péter közösségi oldalán. Prágába érkezve újságírói kérdésre válaszolva pedig azt is kifejtette, mi a magyar kormány álláspontja ezzel kapcsolatban.

Mint ismert, az Európai Unió a megugró energiaárak miatt kénytelen megoldást találni annak érdekében, hogy megvédjék a fogyasztókat a megugrott rezsiszámláktól, miközben Európát a közelgő tél, a megélhetési költségek válsága és a recesszió is fenyegeti. Mivel a gázárak csaknem 90 százalékkal magasabbak az egy évvel ezelőttinél, a legtöbb uniós ország gázársapkát szeretne, ám utóbbi pontos szabályozásában koránt sincs egyetértés. Néhány ország – köztük Németország, amely Európa legnagyobb gázpiacának számít – továbbra is ellenzi az ötletet. Az EU vezetői múlt heti megbeszélésein kevéssé tettek egyértelmű lépéseket ebben a kérdésben. Vannak olyan országok, ahol az „ibériai modell” felé hajlanak, vagyis, hogy gyors megoldásként maximálják az áramtermelésre használt gáz árát. Spanyolország és Portugália júniusban vezette be ezt a rendszert, amely hozzájárult a helyi áramárak visszafogásához. Az elképzelést más országok is támogatták, bár egyesek attól tartanak, hogy növelheti az EU gázigényét, mivel Spanyolország gázfelhasználása megnövekedett az intézkedés hatására.

PestiSracok facebook image

Az EU-tagállamok nemrég megállapodtak az az Orbán-kormány által már hónapok óta alkalmazott extraprofitadóról is, amellyel a nagyvállalatok plusz nyereségeit fölözik le. Élesítették azt a rendelkezést is, amellyel a gáztárolók feltöltési kötelezettségeit és a villamosenergia-kereslet visszafogását célozzák meg, hogy kezeljék az energiaárak gyors megugrását, amelyet az Oroszország ukrajnai háborúja óta visszafogott gázszállítás okozott.

Nem született döntés, de Magyarország álláspontja egyértelmű

Az ülést követően a tárcavezető közösségi oldalán jelentkezett be élő adásban, hogy részletesen ismertesse a tanácskozáson elhangzottakat. Szavai szerint ez az első globális energiaválság, ami valószínűleg hosszútávú lesz.

– mondta Szijjártó Péter.

– húzta alá a miniszter.

– fogalmazott. Megoldásként említette, hogy olyan beruházásokat és fejlesztéseket kell eszközölni, ami lehetővé teszi Magyarország számára, hogy hozzájusson az energiaforrásokhoz. Kijelentette: a nemzeti hatáskörök elvételét sem támogatja a kormány, érvelése szerint ugyanis „Brüsszel eddig csak bajt okozott az energiabiztonság tekintetében”.

Vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.