Pesti Srácok

Kínával foglalkozó irodát állított fel az amerikai külügyminisztérium

null

A Kína által jelentett kihívás és verseny kezelése a célja a Kína Háznak, az amerikai külügyminisztérium újonnan létrehozott szervezeti egységének – közölte a washingtoni State Department pénteken.

Az Anthony Blinken amerikai külügyminiszter aláírásával közzétett sajtódokumentum szerint a Kína Háznak (China House) kell biztosítania, hogy az Egyesült Államok kormánya "felelősen tudja kezelni a Kína által jelentett versenyhelyzetet", és ösztönözze az amerikai kormány elképzeléseinek megvalósítását egy nyitott és befogadó nemzetközi rendszer létrehozására. Az új kormányzati intézmény külső és belső szakértőket alkalmaz, akiknek az lesz a feladata, hogy Kínával kapcsolatban nemzetközi biztonsági, gazdasági, technológiai, multilaterális diplomáciai és stratégiai kommunikációs elemzésekkel támogassák a külügyminisztérium tevékenységét. A szervezeti változás része a State Department modernizációs programjának, amelynek lényege, hogy a tárca képes legyen kezelni a XXI. századi kihívásokat, illetve megragadni a következő évtized lehetőségeit – olvasható a külügyi közleményben.

Washington a Pekinggel fennálló nézetkülönbségei ellenére nyitott a diplomáciai kapcsolatépítésre az ázsiai országgal. A tervek szerint Blinken a jövő év első felében Pekingbe látogat; erről még az amerikai és a kínai elnök állapodott meg novemberi indonéziai tárgyalásán.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Alex Plavevski

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.