Pesti Srácok

Szijjártó: Mi, magyarok természetesen magunkért küzdünk Brüsszelben, hogyha ez jó másoknak is, annak nagyon örülünk!

null

Mélyinterjút készített Szijjártó Péterrel a Ma7 felvidéki hírportál, melyben a magyar-szlovák kapcsolatokról, az uniós források körüli vitáról és az orosz olajfüggőségről is kérdezték a minisztert. A két ország diplomáciai kapcsolatai kapcsán a tárcavezető kifejtette, hogy legszívesebben olyan politikusokkal dolgozik együtt, akik nemzetben gondolkodnak, és bár nem kímélik szlovák kollégái, akik kritikáiból az „adventi kalendárium minden ablakába jutna egy", visszavágás helyett inkább egy nagy levegőt vesz és folytatja a munkát.

Szijjártó Péter szerint amikor a felvidéki magyar érdekképviselet kormányzati tényező volt, az segített Szlovákia és Magyarország kapcsolataiban. Romboló hatásúnak tartja, hogy az utóbbi időben „felesleges nyilatkozatok” terhelik a kétoldalú kapcsolatokat, például amikor Rastislav Kacer a kétoldalú találkozójukat megelőzően jelezte, a Benes-dekrétumok máig ható következményeit a szlovák fél nem tekinti kisebbségi ügynek.

– mondta az interjúban. Arra is kitért, hogy szlovák részről sokszor kell „tisztességtelen, unfair nyilatkozatokat” olvasnia, és egy nemrégiben tartott megbeszélés elején külön ki kellett kötnie, hogy „a kérdések uralják a napirendet, és felesleges nyilatkozatokkal ne terheljük meg a kétoldalú kapcsolatokat.” Elmondása szerint inkább olyan vezetőkkel találja meg a közös hangot, akik patrióták, és „nemzetben gondolkodnak”. Példaként Robert Ficót és Igor Matovicot nevezte meg. Arra is kitért, hogy a háború előtt a Kárpátalján élő magyarok jogait jelentősen visszaszorították, ezt tényként kezeli.

PestiSracok facebook image

– mondta. Szijjártó szerint inkább az egymásrautaltságra kellene figyelni. Annál is inkább, mert Szlovákia a második legnagyobb kereskedelmi partnerünk, tavaly 13 milliárd euró fölé emelkedett, idén pedig további 43 százalékkal bővült a kétoldalú kereskedelmi forgalom – ismertette. Kifogásolta, hogy „a háború a szlovák külügyminiszter kolléga értelmezése szerint a különbözőségeket hozta ki, de szerintem legalább annyira felerősíti az egymásrautaltságunkat is”.

– fogalmazott a tárcavezető.

Az uniós források körüli vitáról elmondta, hogy az szerinte egy joginak láttatott vita. Mint fogalmazott:

Nehezményezte, hogy az uniós forrásokat sokszor úgy kezelik, mintha az adomány lenne, pedig „az a tagállamok gazdasági teljesítményéből áll össze, az pedig az egyes országokban élő emberek munkáján alapszik”. Az interjú végén a Ma7 újságírója az ünnepi időszakról, az elcsendesülésről kérdezte a minisztert:

– zárta a beszélgetést a külgazdasági és külügyminiszter.

Forrás: Ma7.sk; Fotó: Facebook

Ajánljuk még