Pesti Srácok

A hétvégi antifa támadás több tagját beazonosította és körözi a rendőrség

A hétvégi antifa támadás több tagját beazonosította és körözi a rendőrség

Elfogató parancsot adott ki a BRFK a hétvégi brutális viperás támadások két gyanúsítottja ellen. A 22 éves Wittkugel Clara Judithot, valamint a szintén német állampolgár, 20 éves Schroeter Moritz Christian Leopoldot közösség tagja elleni erőszak miatt körözik. Velük együtt eddig összesen hat támadót sikerült beazonosítaniuk a hatóságoknak.

A PestiSrácok.hu több riportban számolt be arról (ITT, ITT és ITT), hogy a hétvégén a Kitörés Napja alkalmából szervezett radikális jobboldali megemlékezésekre külföldről szervezve hazai és külföldi antifa szervezetek ellentüntetést szerveztek. Nem konkrétan a megemlékezések helyszínén és nem a túrán, hanem Budapest utcáin támadtak rá többen – egyértelműen antifák – hazafelé tartó párokra vagy magányosan, egyedül lévő emberekre, akiket a ruházatuk alapján szúrtak ki. Mindegyik áldozatot sokáig követték, majd hátulról 5–6–8 fő támadt rájuk, viperákkal, boxerekkel és paprika- vagy gázspray-vel. Összesen heten sérültek meg, köztük hárman súlyosan.

Az áldozatok között olyanok is vannak, akiknek köze nem volt a Kitörés-túrához. Ilyen három lengyel, akik városnéző turisták, és T. Zoltán, aki portálunknak is nyilatkozott. A fiatal férfi munkába tartott Gazdagréten; a portáról jött ki, amikor egy magyar nő megszólította. Pár perc múlva már többen ugrottak rá és ütötték-verték, ahol érték.

A rendőrség hétfőn tartott sajtótájékoztatót az ügyben, ahol azt mondták, ilyen jellegű brutális bántalmazások még más európai nagyvárosokban is ritkák. Az ügyön 25 fős nyomozócsoport dolgozik, amely volt, hogy 40-re is kiegészült. Négy gyanúsítottat már sikerült elfogni: három külföldit, akik közül kettő német (egy férfi és egy nő), valamint egy olasz állampolgár (ő is nő). A negyedik gyanúsítottat a lakásán vették őrizetbe: a fiatal magyar nő azt elmondta, hogy antifasiszta. A bűncselekményeket mindannyian tagadták. A külföldiek nem beszélnek.

PestiSracok facebook image

A rendőrök által beazonosított további két gyanúsított is német: Wittkugel Clara Judith, Henstedt-Ulzburgban született, 22 éves, barna hajú nő, illetve Schroeter Moritz Christian Leopold lipcsei, 20 éves, szőke férfi. A nyomozás összehangolt akcióban zajlik, amelyet a nemzetbiztonsági szolgálatok segítenek, illetve a BRFK külföldi hatóságok segítségét is kérte a támadók beazonosításában és felkutatásában.

Fotók: police.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.