Pesti Srácok

Belgium csatlakozik a Magyarország elleni perhez, amelyet a gyermekvédelmi törvény miatt indítottak

Belgium csatlakozik a Magyarország elleni perhez, amelyet a gyermekvédelmi törvény miatt indítottak

A belga kormány szerint a 2021-es törvény diszkriminatív - írja a Mandiner.

Belgium becsatlakozik az Európai Bizottság mellett az Európai Unió Bíróságán „a homofób-törvényként” hivatkozott gyermekvédelmi jogszabály ügyében. A belga kormány álláspontja szerint a törvény diszkriminálja az embereket szexuális irányultságuk és nemi identitásuk alapján – jelentette be az ország külügyminisztériuma hétfőn.

A Mandiner felidézi: valójában a 2021 júniusi gyermekvédelmi törvényről van szó, amely tágította a pedofil bűnelkövetők elleni fellépés lehetőségeit, és amelynek értelmében például tilos olyan reklámot tizennyolc éven aluliak számára elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.

A belga kormány szerint a törvény diszkriminatív. Belgium egyébként 2021-től a jogszabály elleni harc élére állt, és 17 másik tagállamot vett rá, hogy fogadjanak el közös nyilatkozatot, amelyben aggodalmukat fejezik ki az LMBTQI+ embereket hátrányos helyzetbe hozó intézkedés miatt, és úgy vélik, hogy az sérti a véleménynyilvánítás szabadságához való jogot.

PestiSracok facebook image

– mondta Hadja Lahbib külügyminiszter sajtóközleményében. Egyben bejelentette: országa csatlakozik ahhoz a perhez, melyet tavaly decemberben indított hazánk ellen az Európai Bizottság.

Mindez annak fényében még felháborítóbb, hogy éppen a mai napon írta meg a PestiSrácok.hu azt a történetet, miszerint videóbejegyzésben dicsekedett el vele a Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási nyelvű Általános Iskola LMBTQ- aktivista pedagógiai asszisztense, hogy egy tizenöt éves fiúval tart fenn szexuális kapcsolatot, de szerinte ez teljesen rendben van, ő ettől még nem lesz pedofil, ha pedig valakinek nem tetszik, azt majd jól beperli. Lapunk azóta arról is beszámolt, hogy feljelentette a pedagógiai asszisztenst az egyik, iskolában tanuló diák szülője, miután kiderült, hogy a férfi egy privát csoportba invitált tinédzser fiúkat, akiket fotózni tanított, majd a chatszobában szexuális megjegyzésekkel bombázta többüket. Bite Zsolt a közösségi médiában is aktív, a YouTube, TikTok és Instagram-videóit krúdys diákok is követik, amikben az általános iskolásoknak nyíltan és plasztikusan propagálja a homoszexuális életmódot, de öngyilkosságra buzdító tartalmakat is megoszt. Nemrég pedig az iskola alsós diákjainak tartott szexuális felvilágosítást, ahol a szülők szerint az azonos neműek nemi életével traktálta a kicsiket.

(Mandiner / Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.