Pesti Srácok

Mélyen felháborodtak a krúdys kisdiákok szülei, amiért az "efebofil" asszisztens obszcén órát tarthatott a gyerekeknek

null

Feljelentette az óbudai Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási nyelvű Általános Iskola pedagógiai asszisztensét az egyik, iskolában tanuló diák szülője, miután kiderült, hogy a férfi egy privát csoportba invitált tinédzser fiúkat, akiket fotózni tanított, majd a chatszobában szexuális megjegyzésekkel bombázta többüket. Bite Zsolt a közösségi médiában is aktív, a YouTube, TikTok és Instagram-videóit krúdys diákok is követik, amikben az általános iskolásoknak nyíltan és plasztikusan propagálja a homoszexuális életmódot, de öngyilkosságra buzdító tartalmakat is megoszt. Nemrég pedig az iskola alsós diákjainak tartott szexuális felvilágosítást, ahol a szülők szerint az azonos neműek nemi életével traktálta a kicsiket. Az iskola tudhatott az asszisztens botrányos videóiról és kérték is, hogy szedje le ezeket, de alkotói szabadságra hivatkozva a kérésnek nem tett eleget. A szülők képviselői úgy vélik: az iskola megijedt a Bite mögött álló emberjogi szervezetektől, akikre többször is hivatkozott, hogy mögötte állnak, említve a Helsinki Bizottságot, az Amnesty Internationalt és a TASZ-t. Később azonban egy videóban helyesbített, hogy még nem ügyfele ezeknek a szervezeteknek. Korábban viszont munkaügyi vitákban a PDSZ is kiállt mellette – ami nem csoda, hiszen maga is tanártüntető –, de most próbálnak elhatárolódni tőle, ugyanis Bite azzal dicsekedett, hogy egy tizenöt éves fiúval "kavar". Erről az elsőként a PS-en ismertetett videóról levélben feltett kérdéseinkre már azt állította a tanársegéd, hogy az csak egy TikTok live-os fantáziálgatás - bár a felvételen nagyon nem annak tűnik. A Krúdy vezetőségét sajnos nem tudtuk elérni, de a szülőknek küldtek egy pár soros üzenetet arról, hogy már vizsgálják az ügyet, addig a molesztálás gyanújába keveredett kollégát felfüggesztik.

Bite Zsolt múlt hét szerdán engedély nélkül tartott szexuális felvilágosító órát alsós diákoknak az óbudai Krúdy Gyula Általános Iskolában, melynek keretében kizárólag az egyneműek szexuális életéről mesélt a kisdiákoknak. Nem sokkal később a szülők tudtára jutott, hogy mi történt az etika órán, amit jeleztek az iskola vezetésének – mesélte lapunkban az egyik, neve elhallgatását kérő szülő, akinek a gyereke a Krúdy diákja. Az eset miatt az aggódó szülők több kérdést is feltettek írásban az igazgatónak, amiben a többi között arról érdeklődtek, hogy

  • Maradt-e bármikor valamelyik alsós tanulójával egy helységben négyszemközt Bite Zsolt?
  • Igaz-e, hogy az iskolából több gyerekkel szexuális kapcsolatot létesített Bite Zsolt, akár virtuálisan?
  • Történt-e rendőrségi feljelentés?
  • Igaz-e, hogy az iskola tanulóit is megkörnyékezte, illetve valamilyen vetkőzős csoportba hívta meg őket?
  • Kérünk azonnali tájékoztatást, hogy amennyiben nem lesz betegszabadságon Bite Zsolt, van-e az iskolának cselekvési terve, szándékoznak-e illetve jogilag tudnak-e olyan lépést tenni, hogy ne mehessen be az iskolába (pl. alsósoknak etika órát tartani)?

A szülők az iskolától erre a levélre választ nem kaptak, csak egy üzenetet arról, hogy Bite Zsolttal szemben vizsgálat van folyamatban, annak lezártáig nem fog munkát végezni az intézményben.

PestiSracok facebook image

A szülőket viszont annyira felzaklatta az ügy, hogy élőlánccal akadályozták volna meg Bitét abban, hogy bemenjen az iskolába, ha az intézmény nem lép – árulták el kérdésünkre. Az ügy azonban hónapokkal korábban kezdődött, ugyanis a portálunknak nyilatkozó szülő szerint a felsős diákok szülei már jelezték, hogy gond van a tanárral, mert több diák is követi őt az online térben, ahol a többi között öngyilkosságra buzdító videót tett közzé és nyíltan propagálja a másságot is.

– állítja a neve elhallgatását kérő anyuka.

Öngyilkosságra is buzdított

Egy másik, szintén a neve elhallgatását kérő szülő a PestiSrácok.hu-nak elmondta: a saját gyermekétől tudta meg, hogy számos diák követi Bite Zsolt erősen 18 pluszos videót. Ezekben a diákoknak a tanár részletesen elmagyarázta, hogy hogyan tudják ezeket megnézni, annak ellenére, hogy még nem nagykorúak. Kiderült az is, hogy több olyan diák követi Bite Zsoltot, akik érzelmileg labilisak, majd egy kifejezetten öngyilkosságra buzdító videó is felkerült a tanár oldalára.

Itt tekinthető meg a botcsinálta filozófus elmélkedése:

A szülők úgy gondolták, hogy Bite ügyeiről rajtuk kívül még nem tud senki semmit, majd tegnap meghökkenésükre egy live videóban maga Bite Zsolt mesélte el, hogy tavaly októberben a szexuális témájú és egyéb videóiról az iskola igazgatósága tudomást szerzett, emiatt pedig behívatták a tanárt, és arra kérték, hogy szedje le ezeket. Ám az alkotói szabadságra hivatkozva Bite erre nem volt hajlandó, és úgy tudják a szülők, hogy több szervezet is mögé állt az ügyben. Feltehetően a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének képviselője, Nagy Erzsébet is erre vonatkozóan kommentelte Bite szivárványos, unikornisos képe alá még októberben, hogy

Majd az iskola arra kérte Bitét, hogy a krúdys diákokat tiltsa ki ezekről az oldalakról, de erre sem volt hajlandó, arra hivatkozva, hogy a szülők dolga, hogy mit csinál a gyerek. Ezt követően még hónapokig zavartalanul tanított az iskolában a pedagógussegéd, amíg az alsósok homoszexuális kiokosításának ominózus esete meg nem történt.

Privát csoport a felsős fiúknak

Bite egyébként fotós is a Krúdyban a szülők elmondása szerint, így nagyon könnyen tudott kapcsolatot teremteni a felsős fiúkkal, akiket fotózni tanított. Többeket közülük meghívott egy privát csoportba, ahol obszcén, szexuális megjegyzéseket tett rájuk, majd azzal zsarolta őket, hogy őt úgyis megvédik a jogvédő szervezetek – számolt be lapunknak az egyik szülő, aki szerint Bite azért is úszhatta meg eddig, mert az iskola félt a körülötte lévő jogi szervezetektől, hiszen több videójában is elmondta, hogy a Helsinki Bizottság és a TASZ is kiáll mellette. Az egyik szülő arról is informálta portálunkat, hogy állítólag az iskola, amikor felvette Bite Zsoltot, mint pedagógiai asszisztenst kapott egy levelet a TASZ-tól, amiben dicsérték őket, hogy milyen befogadó intézmény.

Fenyegetőzik

Miután pár napja kirobbant Bite körül a balhé, úgy tűnik keresi a bűnbakokat, első körben a diákokat vehette célba. Legalábbis erre utal a két napja kitett Instagram-levelezése és az ahhoz fűzött kommentek. A levelezés tanúsága szerint egy diákot kérdezett fel arról, hogy mi a céljuk, esetleg eltávolítani őt a Krúdyból? Mire a fiú annyit válaszolt neki, hogy ez biztos, aztán hogyan tovább, majd meglátjuk. A kommentszekcióban pedig már megy a fenyegetőzés a részéről. Mint írja:

Majd úgy folytatja:

Már 2018-ban is gondok voltak Bite Zsolttal

Az LMBTQ-aktivista már 2018-ban célkeresztbe került, amikor a fővárosi, VIII. kerületi Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola pedagógusasszisztense volt, ahol szintén 5-7. évfolyamosoknak tartott fotó-videó szakkört. Egy hangfelvétel szerint olyanokat mondott, hogy

A PestiSrácok.hu-nak már azt állítja: csak fantáziált

Bite Zsoltot hétfőn több kérdéssel kerestük e-mailben, melyekre választ is kaptunk. Korábbi cikkünkben megírtuk, hogy többek között helyesbítésének közlését kérte, miszerint a fenti jogvédő szervezetek és a PDSZ mégsem áll ki mellette. Azt is írta, még nem tudja, mi lesz a sorsa, mert a Krúdy vezetőségét ő sem tudta elérni. Azt is állította: pedagógiai asszisztensként nem tartott a kicsiknek etika órát, hiszen legfeljebb a "nem szakszerű helyettesítés" a feladata, amely gyakorlatilag gyermekfelügyeletet takar. Kijelentette, hogy a Krúdyban egyáltalán nem szervezett fotószakkört, a Vajdában tartott médiaszakköri tevékenységében pedig nem került elő a szexualitás témája. A legmeghökkentőbb választ arra a kérdésünkre kaptuk, a 15 éves partnere, akiről videójában beszél, volt-e korábban a diákja?

Megkérdeztük azt is:

Azt felelte:

Hogy mennyire életszerű a TikTok-os fantáziálásról szóló új verzió, azt minden olvasó döntse el, miután megnézte Bite Zsolt reggel bemutatott videóját. Ebben az asszisztens leoltja azokat a diákjait, akik megszólják a 15 éves fiú diákkal fenntartott szexuális kapcsolata miatt, kioktatva őket, hogy ő efebofil, nem pedig pedofil. Az efebofíliát a magyar törvények nem büntetik, ha a 14-18 év közötti kiskorú beleegyezik a vele egy nagykorú által létesített szexuális kapcsolatba. A lementett videó IDE kattintva nézhető vissza.

Kocsis Máté: Küzdeni fogunk a gyermekeink védelméért

A tanár botrányos viselkedésére a Fidesz frakcióvezetője a közösségi oldalán reagált. Kocsis Máté emlékeztetett, hogy brüsszeli birodalmi központ eljárás alá vonta Magyarországot a pedofilellenes törvénycsomagunk miatt. Eközben itthon egy tanár furcsa magyarázattal kísérve vallja be, hogy kiskorúakra hajt, és ezt senki ne merészelje számonkérni rajta, mert őt a TASZ, a Helsinki Bizottság és a PDSZ védi, így hát perelni fog. Mint fogalmaz:

Hogy képet kapjon az edzett olvasó arról, Bitó Zsolt miféle videókkal traktálja a fiatalabbakat, íme annak (korhatáros) elbeszélése, hogy miként történt meg az első homoszexuális kalandja a kollégiumban:

Forrás: PestiSrácok.hu.