Pesti Srácok

Erős földrengések rázták meg Törökország déli részét, több százan meghaltak

null

Több erős földrengés rázta meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét hétfő hajnalban, a katasztrófa halálos áldozatainak száma az első összesítések szerint eléri a százat – közölték a helyi hatóságok. A legnagyobb rengés egyes mérések szerint a 7,8-as erősséget is elérte. Epicentruma az amerikai földtani intézet szerint 18 kilométer mélyen, Gazianteptől körülbelül 33 kilométerre volt. Több utórengés követte.

A térség számos településén házak dőltek romba, sokan a törmelékek között rekedtek. Adana polgármestere szerint a városban két toronyház is összedőlt. Süleyman Soylu belügyminiszter a CNN televíziónak azt mondta, hogy a katasztrófa több tartományt érintett, és vannak halálos áldozatai. Malatya tartomány kormányzója arról számolt be, hogy a tartományban 23-an meghaltak és 420-an megsérültek a katasztrófában. Sanliurfa kormányzója tíz halálos áldozatról számolt be. Az Anadolu állami hírügynökség arról adott hírt, hogy Osmaniye tartományban öten vesztették életüket. A rengések Szíria északi részét is sújtották, a beszámolók szerint Aleppóban is több ház összedőlt. Aleppó, Hama és Latakia városokban 42 emberéletet követelt a katasztrófa, és több mint 200-an megsérültek – közölte a Sana állami hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva. A földmozgást a média beszámolója szerint Libanonban és Cipruson is érezni lehetett.

A térségben gyakoriak a földrengések, Törökország két kontinentális talapzat határán fekszik. 1999-ben az északnyugati Izmit térségében több mint 17 ezer emberéletet követelt egy földrengés.

Forrás: MTI; Fotó: Twitter

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.