Pesti Srácok

Kattant a bilincs a korrupt orvosokon

Kattant a bilincs a korrupt orvosokon

Három orvost és két cégvezetőt tartóztattak le gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos ügyekben – tudatta a Fővárosi Főügyészség szerdai közleményében.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 2022 novemberétől gyógyászati segédeszközöket gyártó cégek vezetőivel és a velük kapcsolatban álló orvosokkal szemben nyomoz bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt. A nyomozók néhány hete razziát tartottak az ország több pontján, és újabb orvosokat, cégvezetőket hallgattak ki gyanúsítottként. Az ügyészség többek között indítványozta három orvos és két cégvezető letartóztatását, az elsőfokú bíróság azonban közülük három gyanúsítottal szemben bűnügyi felügyelet rendelt el, kettőt pedig szabadlábra helyezett. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen, mivel álláspontja szerint mind az öt gyanúsított esetében fennállnak a letartóztatás törvényi indokai, különösen a bizonyítás befolyásolásának veszélye. A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék osztotta a főügyészség álláspontját, helyt adott az ügyészi fellebbezésnek, és az elsőfokú döntéseket megváltoztatva elrendelte mind az öt gyanúsított letartóztatását – közölte a Fővárosi Főügyészség.

Forrás: MTI; Fotó: Police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.