Pesti Srácok

A kínai rendőrség feltételezett titkos megbízottait vették őrizetbe az amerikai hatóságok New Yorkban

null

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hétfőn őrizetbe vett két embert New Yorkban, aki a hatóságok gyanúja szerint kínai ügynökként dolgozott azzal a megbízatással, hogy zaklasson és elhallgattasson az Egyesült Államokban élő kínaiakat.

Az illetékes szövetségi kerületi ügyészség szóvivője azt közölte, hogy a kínai negyedben (Chinatown) őrizetbe vett két ember összefüggésbe hozható a kínai rendőrség illegális műveletével, amelyet egy New Yorkban kialakított kínai "nem hivatalos rendőrőrszobáról" irányítottak. A "kirendeltséget" tavaly ősszel egy bírósági felhatalmazással tartott házkutatás során az amerikai hatóságok felszámolták – számolt be a New York keleti részéért felelős kerületi ügyészség szóvivője. Az amerikai igazságügyi minisztérium emellett megvádolt 34 kínai rendőrségi tisztviselőt azzal, hogy a kínai kormányról kritikus véleményt megfogalmazó, az Egyesült Államokban élő kínaiakat zaklattak. A bejelentés szerint mind a 34 ember Kínában él, és tagja az úgynevezett "912 Különleges Program Munkacsoportnak", amelyet az amerikai vádhatóság szerint a kínai kormány abból a célból működtet, hogy az internetes befolyásszerzés eszközével alakítsák a Kínáról, illetve a Kínai Kommunista Pártról a világban élő véleményeket.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.