Pesti Srácok

Karácsonyék kitartanak a Pufajkás-sétány mellett – Bírósághoz fordul a kormányhivatal

null

A Fővárosi Közgyűlés ragaszkodott jogsértő döntéséhez a Horn Gyula sétány elnevezésének ügyében, azt a kormányhivatal törvényességi felhívása ellenére sem változtatta meg, ezért a hatóság kénytelen a Fővárosi Törvényszékhez fordulni – írta Budapest Főváros Kormányhivatala csütörtöki közleményében.

A közleményben felidézik: az önkormányzati törvény világosan kimondja, hogy közterület nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett. A Magyar Tudományos Akadémia két ízben is megállapította, hogy Horn Gyula részt vett XX. századi önkényuralmi rendszer kiépítésében és fenntartásában, így Budapest Főváros Kormányhivatalának álláspontja szerint jogszerűen nem nevezhető el róla közterület. A kormányhivatal március 21-én bocsátott ki törvényességi felhívást, amelyben a közterület elnevezésének módosítását kérte a Fővárosi Közgyűléstől, ám a testület április 26-i ülésén a törvényességi felhívást elutasította, így egyértelművé tette: ragaszkodik a jogszabályellenes helyzet fenntartásához.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mohai Balázs

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.