horn gyula sétány
Döntött a bíróság, nem lesz Horn Gyula sétány Budapesten
Hiába neveztek el Karácsonyék kedvenc pufajkásukról közterületet Budapesten, nem lesz Horn Gyuláról elnevezett sétány a nemzet fővárosában, a bíróság azonban felülírta a közgyűlés határozatát.Mi kérdezünk – Wintermantel Zsolt: ne áldozatként tekintsünk Karácsonyra, hiszen nemcsak kiszolgálója, hanem haszonélvezője is Gyurcsány uralmának
Wintermantel Zsolt, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője volt a Mi kérdezünk vendége, aki természetesen beszélt Karácsony Gergely mozgalmának 500 millió forintos MIKROADOMÁNYAIRÓL, és a Fővárosi Közgyűlések szürreális világáról, de az újpesti baloldali vezetés kaotikus városrombolása sem maradhatott ki a műsorból. Wintermantel szerint Budapest baloldali városvezetése láthatóan Gyurcsány kottájából játszik, Karácsony Gergely pedig egyáltalán nem kötődik a fővároshoz, csupán ugródeszkának használja. A frakcióvezető felhívta a figyelmet arra is, hogy Karácsonyra ne áldozatként tekintsen senki, hiszen haszonélvezője Gyurcsányék uralmának, ha nagyon nem tetszene neki a helyzet, akkor távozna. Szóba került a gyalázatosan sikerült, és még szánalmasabban kommunikált Budapesti lakógyűlés is, ahol Karácsony a budapestiek 7 százalékának véleményét próbálta a többségnek beállítani. A fővárosi közlekedés is izgalmas témának bizonyult, hiszen a koncepciótlan és üres marketingfogásokkal operáló fővárosi vezetés valójában csak káoszt okozott építkezés helyett. Nézzétek meg a beszélgetést, ahol a budapesti utcanevek kommunista restaurációja és a holnapi Fővárosi Közgyűlés legfontosabb pontjai is szóba kerültek.Molnár Zsolt szerint bele kell törődnünk, hogy lesz Pufajkás-sétány
Tény, hogy '56-ban Horn Gyula nem a jó oldalon állt – ismeri el maga az MSZP-s Molnár Zsolt is hétfői közleményében, ugyanakkor szerinte a kormánynak Horn életútját is a maga komplexitásában kell nézni. „Törődjenek bele, hogy ezt a küzdelmet elvesztették” – üzente a jobboldalnak, mivel úgy véli, a fővárosi önkormányzatok hatásköre, hogy a volt miniszterelnökről sétányt nevezzenek el. Megjegyezzük: a vitatott történelmi személyiségekkel kapcsolatban külön törvény szabályozza, hogy kiről lehet és kiről nem közterületet elnevezni.MSZP: El a kezekkel Horn Gyulától!
Úgy tűnik, Sára Botond nem hagyja abba értelmetlen küzdelmét az ország egykori meghatározó rendszerváló politikusa, Horn Gyula emléke ellen – írja az MSZP szombati közleményében, amelyben az egykori miniszterelnök pufajkás múltját próbálják tisztára mosni azután, hogy Budapest főispánja bíróságon támadja meg a Horn Gyuláról elnevezett sétány ötletét.Karácsonyék kitartanak a Pufajkás-sétány mellett – Bírósághoz fordul a kormányhivatal
A Fővárosi Közgyűlés ragaszkodott jogsértő döntéséhez a Horn Gyula sétány elnevezésének ügyében, azt a kormányhivatal törvényességi felhívása ellenére sem változtatta meg, ezért a hatóság kénytelen a Fővárosi Törvényszékhez fordulni – írta Budapest Főváros Kormányhivatala csütörtöki közleményében.Jogszabályt sértett a Fővárosi Közgyűlés, amikor közterületet nevezett el Horn Gyuláról
A Fővárosi Közgyűlés jogszabályt sértett, amikor közterületet nevezett el Horn Gyuláról a XIII. kerületben – közölte kedden Budapest Főváros Kormányhivatala.A főváros úgy tűnik, kitart amellett, hogy a pufajkás Hornról sétányt nevezzenek el
Sára Botond főispán csütörtökön arra kérte a Fővárosi Közgyűlést, hogy a XIII. kerületi Horn Gyula sétány nevét változtassák meg, mivel a volt szocialista miniszterelnök az 1956-os forradalomban a szovjetek oldalán a magyarok ellen harcolt, és ilyen háttérrel a törvény nem engedi, hogy közterületet nevezzenek el róla.Megváltoztatják a budapesti Horn Gyula sétány nevét
Budapest Főváros Kormányhivatala szerint jogszabálysértő, hogy Horn Gyuláról neveztek el sétányt a XIII. kerületben, ezért Sára Botond főispán felkérte a Fővárosi Közgyűlést, hogy a fennálló jogszabálysértő helyzetet 30 napon belül szüntesse meg, vagyis nevezzék át a sétányt – az erről szóló határozatot Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke posztolta a Facebookon.Karácsonyékat nem érdekli a józan ész, az erkölcs és a jó ízlés: mégis sétányt neveznek el Horn Gyuláról
A Fővárosi Közgyűlés 2022 decemberében személyeskedésekkel teli vitát folytatott a baloldal által tántoríthatatlanul, ám normális ember számára érthetetlenül támogatott Horn Gyula sétány ügyében, hiszen sem az észérvekkel, sem az egyértelmű tényekkel nem foglalkoztak Karácsony Gergelyék. A kormányhivatal ugyanis megfontolásra ajánlotta, hogy a Közgyűlés forduljon a Magyar Tudományos Akadémiához, szakmai véleményt kérve arról,hogy Horn Gyula XX. századi önkényuralmi politikai rendszer megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett-e. Nem árulunk zsákbamacskát: az MTA már állást foglalt az ügyben, hiszen egy civil szervezet, hogy kiugrassa a nyulat a bokorból, Horn Gyuláról akarta elnevezni a szervezetét, amit az Akadémia nem engedélyezett, jó okból. Olyan személy nevének viselését ugyanis a civil törvény nem engedélyezi, akik – ahogy ezt már tisztáztuk – önkényuralmi politikai rendszer megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vettek. A történetnek el sem kellett volna kezdődnie, de ha már igen, akkor itt kellett volna pontot tenni a végére, a baloldali fővárosi vezetésnek fülét-farkát behúzva kellett volna kihátrálni az eleve érthetetlen és értelmetlen akció mögül. Nem így történt, és még kibúvót is kerestek a gyalázatos döntéshez.Ajánljuk még