Pesti Srácok

Már van transz férfiakból álló focicsapat is, de felmerül a kérdés, hogy ez kirekesztő-e?

Már van transz férfiakból álló focicsapat is, de felmerül a kérdés, hogy ez kirekesztő-e?

Március 31-én volt a transznemű láthatóság napja Londonban. Ezt úgy ünnepelték meg, hogy egy barátságos focimérkőzés zajlott a Dulwich Hamlet FC támogatói és a TRUK United FC focicsapata között. A mérkőzés különlegességét az adta, hogy utóbbi csapat kizárólag transz férfiakból állt össze – számolt be a Humen Online.

A transzcsapat kapitánya gyerekkora óta focizik. Felidézte, hogy mielőtt hétéves korában csatlakozott volna egy fiúcsapathoz, „határozottan elutasította”, hogy egy lánycsapatban játsszon. Ez működött a középiskoláig, ott azonban Webber szerint „már mindent élesen elkülönítettek a nemek szerint”, így egy női csapatban még játszott néhány évig, mielőtt felismerte a transzneműségét.

Hasonló élményekről számolt be a csapat másik tagja, Harry Nicholas is a Twitteren. Azt írta, sokan közülük iskoláskoruk óta már nem sportoltak.

A beszámolóból kiderült, hogy a sorozatszínész, Ash Palmisciano is csatlakozott játékosként a meccshez. Palmisciano arról beszélt, hogy a transz identitását elfogadó, támogató csapat „felbecsülhetetlen értékű”számára, mert ez az, ami hiányzott neki, amikor felnőtt.

PestiSracok facebook image

Lucy Clark, az Egyesült Királyság első transznemű focibírója azt reméli, a mérkőzés után több transz férfi érzi majd úgy, hogy ő is focizhat. A meccset végül 8:1-re a Dulwich nyerte – írta a Humen Online.

De mi lesz a transz nőkkel? Tehetné fel a kérdést egy valamire való haladó.

https://twitter.com/BernieTranders/status/1641911821111001088?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1641911821111001088%7Ctwgr%5Ef74b32ebfc4fa7ce153103251dc9cdc5e8667065%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fmandiner.hu%2Fcikk%2F20230401_kulfold_sport_lmbtq_transzferfiak_foci_palya

Mandiner, Twitter

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.