Pesti Srácok

Súlyos konfliktusban állt helyt és sérült meg több mint 20 magyar katona Koszovóban (VIDEÓ)

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a közösségi oldalán arról számolt be, hogy több mint 20 magyar katona sérült a koszovói Zvecan településen tömegoszlatási feladatok közben. A honvédelmi miniszter bejegyzése szerint a sérült magyar katonákat légi úton Magyarországra szállítják.

A honvédelmi miniszter közleménye szerint tömegoszlatási feladatokra vetették be a koszovói Zvecan településen a Magyar Honvédség NATO békefenntartó erejében részt vevő kijelölt katonáit, azonban az összecsapásban több nemzet katonái is megsérültek.

– közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Hozzátette: a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség folyamatosan tájékoztatást ad a helyzetről.

PestiSracok facebook image

Szijjártó Péter külügyminiszter a közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy Magyarország a nyugat-balkáni békében érdekelt

Magyarország abban érdekelt, hogy a szomszédságunkban, a Nyugat-Balkánon béke és nyugalom legyen - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a közösségi oldalán a Koszovóban kitört összetűzésekkel kapcsolatban. "Mi teszünk is ezért, hiszen katonáink százával szolgálnak Koszovóban és Bosznia-Hercegovinában" - írta a politikus. "A koszovói KFOR-ban olasz parancsnokság alatt szolgáló magyar katonák ma bevetésre kerültek Zvecan településen. A magyar katonák feladataikat a kapott parancsnak megfelelően végezték, melynek során közülük többen is megsebesültek. A sebesült magyar katonák egészségügyi ellátásáról a KFOR és a Magyar Honvédség gondoskodik" - tette hozzá.

FxTk53sXsAIBN-7
Képernyőkép 2023-05-29 192107
FxUFq_1WAAI8MqL
FxUL4ruWcAA3lUH
Zavargások Koszovóban
Zavargások Koszovóban
Zavargások Koszovóban
Zavargások Koszovóban

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.