Pesti Srácok

A kubai elnököt fogadta Ferenc pápa

A kubai elnököt fogadta Ferenc pápa

A Vatikán és Kuba közötti kapcsolatokról, valamint a helyi egyház szerepéről egyeztetett Ferenc pápa és a szigetország elnöke, Miguel Díaz-Canel – közölte a találkozót követően a Szentszék kedden.

Ez volt Ferenc pápa első magánaudienciája azóta, hogy a katolikus egyházfő kórházi kezelése után, múlt pénteken visszatért a Vatikánba. A találkozóra a pápai lakosztályként ismert Szent Márta-házhoz közeli audienciateremben került sor. A kubai elnököt a szentszéki államtitkár, Pietro Parolin bíboros is fogadta, és jelen volt a szentszéki államtitkárság külügyi kapcsolataiért felelős titkárhelyettes, Daniel Pacho is. A vatikáni sajtóközlemény szerint a megbeszélésen szó volt a két ország közötti kapcsolatok jelentőségéről. A felek felidézték II. János Pál pápa huszonöt évvel ezelőtti kubai látogatását. Érintették az ország helyzetét, és azt a támogatást, amelyet a helyi egyház tud biztosítani, mindenekelőtt humanitárius téren. A kubai elnök vatikáni látogatásával egy időben egy tucatnyi tüntető a Vatikántól nem messzi Angyalvárnál tiltakozott a szigetország politikai vezetése ellen.

A kubai elnökök közül elsőként Fidel Castro járt a Vatikánban 1996 novemberében, amikor II. János Pál fogadta. Öccse és utóda, Raúl Castro 2013 márciusában részt vett az argentin pápa beiktatási szertartásán, majd 2015 májusában találkozott Ferenc pápával az apostoli palotában. Ferenc pápa 2015 szeptemberében utazott Kubába, és 2016 februárjában Havannában találkozott Kirill orosz ortodox pátriárkával.

A negyven perces találkozó végén Ferenc pápa egy galambot ábrázoló bronzszobrot ajándékozott a kubai elnöknek, amely a békét jelképező olajfaágat tartja a csőrében. Miguel Díaz-Canel a többi között kubai költők versesköteteit adta át a pápának.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-ANSA/Angelo Carconi

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.